Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936

7 tönünk új, mélyebb életforrások után kutat, a sötét idők mélyé­ből örök igazságok emelkednek ki. Nemzetünk eszményi ké­pét is meglátjuk, a tökéletesen egységbe kovácsolt és létünk­nek sajátosságait teljesen kiművelt maroknyi magyarságunk egészének képét az idők viharából diadalmasan kiemelkedve. Ilyen meggondolások ébredeznek ma bennünk és ilyen eszmények rajzolódnak lelkünk elé, ezekből azonban maga­sabb feladatok megragadására is nyerünk ösztönzést, meglát­juk, hogy legfőbb hivatásunk a nevelés, de nem egymástól izolált individuumok építése, hanem a nemzet-nevelés, egy egyének fölött álló magasabb orgánikus közösség nevelése. Miután pedig világosan látjuk, hogy az igazi nemzet csak nevelés útján formálódhatik, hivatástudatunk kitágul s meg­látjuk azt is, hogy nemzetünk jövője a mi kezűnkbe van elsősorban letéve, de minél inkább kitágul hivatástudatunk, annál inkább nő felelősségérzetünk, az a bizonyosságunk, hogy a nemzetünk jövőjét, életét vagy halálát rajtunk veszi számon az Ítéletnek az Ura. E felelősségérzetünk pedig fela­dataink komolyabb mérlegelésre ösztönöz, arra, hogy keressük azokat az alappiléreket, amelyekre nevelői munkánkat épít­hetjük. Közösség a nemzet, de ez az egymásba fonódó közös­ség egyénekből tevődik össze. Mi a mi munkánkban mindig egymásra utalt, de magukban mégis páratlan egyedeket lá­tunk, csodálatos létlehetőségekkel rendelkező egyedeket, akin sajátos lehetőségeiket mind kiakarják fejleszteni, magyar egyé­neket, akiknek lelke mélyén minden más nemzettől megkü­lönböztető sajátosságok szenderegnek. Az a feladatunk, hogy ezt az ideális magyar arcot, ezt a rejtett sajátos szellemiséget előhívjuk, teljes kibontakozásra birjuk s ezáltal reánk bizott növendékekből magyar életet is formálni tudó izmos magyar jellemeket neveljünk. Másodszor azonban éppen olyan erőteljesen törekszünk arra is, hogy ezt a páratlan színekkel rendelkező magyar lelket kinyissuk világa felé, hogy mindig nyitva tartsuk egye­temes magyar életünk számára. Különösen fontos azután az, hogy olyan javakkal telítsük ifjúságunk lelkét, amelyek leg­sajátossabban magyarok. Ennek a sajátos magyar mivoltnak pedig elsősorban nemzeti multunk a hordozója, abban is nem­zetünk életének nagy személyiségei. Az ifjú lelket semmi sem érdekli inkább, semmi sem ragadja meg jobban, mint a személyiség. Ez a vonzódás pedig éppen nemzetnevelés szem­pontjából jelentőségteljes, mert a nagy személyiség egy nagy pedagógus véleménye szerint személyes ábrázolása a nemzet orgánikus életegészének. Magyar mivoltunknak ősi színeit azonban különös tisztaságban találhatjuk meg népünk érté­keiben, különös gondot kell fordítanunk azért arra, hogy magyar népünk sajátságos lelkivilágához is elvigyük a mi if-

Next

/
Thumbnails
Contents