Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936

34 kedett feladatok megoldásával álltak kapcsolatban. A pajkos, lármás, szeles, csinttevő gyermeksereg vezetése nagyobb ne­velő személyzet beállítását kívánja. Különben a theologusokra nézve az ínternátusí élet a megállapított rend szerint folyt. Úgy az első, mint a második félév kezdetén tartottunk az ifjúság hitéletével és legaktuálisabb problémáival foglalkozó csendes napot. A reggeli áhítatok, — melyek közül a csütör­tökieket mindig a theol. tanárok vezették, — azután a biblia­köri munka, — csoportonkint, előre eltervelt munkarend sze­rint, teljesen önkéntes tagozódással, — és hetenkint egyszer tanárok vezetése mellett — állandóan folytak. A lelki élet hullámzásait az ifjúság élénk valóságérzékkel veszi észre és nagy őszinteséggel tárja fel. A délutáni szilenciumot minden eréllyel igyekeztünk biz­tosítani. Az ifjúságnak drága ajándékképen kell felhasználni az itt biztosított munkaalkalmat. Az internátusban lakott az I. félévben : 44, a II. félév­ben : 42 theologus. Többi theologusaink a könyvtárszobában, a Gutenberg-teremben, a Kis-internátusban és néhányan Sá­rospatakon, a szülei háznál laktak. Skót diákunk volt az I. és II. félévben Nisbet, aki az eddigi külföldi theologusoktól el­térő típust képviselt. Nagy sajnálatunkra, idegennek érezte magát közöttünk. A theologusok testvéri közösségébe nem nőtt be. Egyébként nyelvünk elsajátításában kemény erő­feszítést fejtett ki. Lakott 8 szobában 28 gimn. tanuló. Két ilyen szoba kivételével, amelyekben felsőbb osztályú, kifogás­talan magaviseletű, régi internista tanulók laktak, mindenik szobában egy érettebb, s kipróbáltabb lelkületű theologus ifjú volt a szobafelügyelő. Ezeknek a vállaira gimn. a tanulók fel­vigyázása meglehetősen nagy gonddal nehezült. Az internátusi munka végzésében a segéderők közül Gönczy Árpád főiskolai szénior segítségét kell dicsérettel ki­emelnem. A jövő tanévre szükségesnek mutatkozik — a theol. kar­ban belül elvégezhető dolgokon kívül: 1., a szükséges javítások elvégzése az egyes szobákban ban, — különösen az ajtócsapkodások megszüntetése végett minden szobában az ajtófélfák már megkezdett kibélelése; 2., a gimn. tanulókra nézve rövid internátusi szabályzat összeállítása, és 3., a gimn. tanulók által lakott szobákban szobafelügyelő theologusokra nézve csekély felügyeleti (nem korrepetitori!) díj megállapítása. Sárospatak, 1937 június hó 9. Marton János theol. internátusi igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents