Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1935
67 említette, hogy a miskolci tankerület jogutóda ama kassainak, amelynek egyik Íróasztala mellett az a Kazinczy Ferenc •dolgozott, aki ez intézet tanítványa volt. Őszinte tisztelettel emlékezett meg közvetlen elődéről, Ady Lajos tankerületi főigazgatóról, aki a pataki iskola életét nagy megértéssel és szeretettel kísérte figyelemmel. Az Ady Lajos jelenlétében lefolyt értekezletek jegyzőkönyvei azt mutatják, hogy az utóbbi években örvendetes megállapításai megszaporodtak. Kívánja, hogy az ő megfigyeléseinek időszaka alatt is ez maradjon a változások irányzata. Megállapítása szerint, a tantestület gondos vezetés alatt, a tapasztalt idősebb tanárok mellett, a nagyszámú lelkes fiatal tanárral együtt, megnyugtató összetételt alkot. A mindenre kiterjedő, alapos jelentést az illetékes fórumokhoz fölterjesztettük. Csorba György c. tankerületi főigazgató, egyházkerületi középiskolai tanügyi felügyelő, május 4, 26—27, június 6-án végezte tanügyi látogatásait. Jelentését a június 6-iki értekezlet jegyzőkönyve gyanánt fölterjesztettük az igazgatótanácshoz, a középiskolai tanügyi bizottság útján az egyházkerületi közgyűléshez. Jelentése idézi a gimnáziumi igazgató félévi jelentéséből a következő részletet: „A modern pedagógiának már vérkeringésébe átment vezető gondolatok, elvek és módszerek alkalmazása mellett egyre jobban igyekeztünk úgy a nevelésben, mint a tanításban azon központi gondolatot érvényesíteni, hogy a nevelésben és tanításban a nemzeti felelősség súlyos és nagy befoglalóságú gondolatát mennél jobban érvényesítsük. Ennek ragyogása mellett magabbra ívelnek a hazafiasság és vallásosság oszlopai is." Gratulálva emez emelkedett felfogáshoz és nagyszabású gondolatmenethez, megállapítja, hogy mindenütt meglátszik a kitűzött programm következetes keresztülvitele. Az iskolát fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület és az államkormány a sárospataki középiskolának más iskoláktól különböző, nagy kulturális és nemzeti fontosságú szerepet juttatott. Ebben a hivatásban való működését, előhaladását és sikerét szeretetteljes reménységgel tekinti és várja mindenki. Kócza Géza testnevelési szakfelügyelő május 25-én vizsgálta meg gimnáziumunkban a testnevelés állapotát és teljes elismeréssel nyilatkozott róla. j) Régi tanítványok érettségi találkozója. Június 19-én 30 éves érettségi találkozóra gyűltek össze hatan: dr. Enyedy Andor miskolci ref. lelkipásztor, az egyházkerület lelkészi főjegyzője, Pataky Sándor kenézlői. Bodnár Lajos bátfai, Antalfi Gyula főnyi, Keresztessy László nyírmadai, Szabó Károly kisbégányi ref. lelkészek. A találkozók háláját az Alma Mater iránt dr. Enyedy Andor tolmácsolta. 5*