Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1935

63 követésére. Ez egyesület a vallástanár vezetése és önkéntes kiváló teológus ifjak közreműködésével végzi évenkénti bei­missziós, lélekformáló és áldásos tevékenységét. (Lásd e cím alatt külön pontban.) Az egyházi énektanítás is a gimnázium minden osztáiyában rendszeres. Az étkezés úgy a tápintézetben, mint az angol-interná­tusban elő- és utóimádsággal megy végbe. Az ifjúság ú. n. bibliakörökbe való beosztása is mind teljesebbé vált, úgy­annyira, hogy ma már az akár városi externátusokban, akár a tanári felügyelet alatt álló Kis-, Teol- vagy Angol-interná­tusokban elhelyezkedett gimnáziumi diákság, lehetőleg kor szerinti csoportosításával a gárdáknak, a közelről és távolról bejáró tanulók kivételével, rendszeresen táplálkozik hetenként önkéntesen is Isten Igéjével. A mult évi keretek fenntartása mellett tanári irányítással egységesen előkészített teológus ifjak foglalkoztak szívesen és hatékonyan a diáklélek felme­rülő problémáival. Az angol-internátusban, valamint a kis­internátusokban is igazgató és a felügyelő tanárok, valamint a nevelésben segédkező, erre a célra beosztott teológus ifjak közreműködésével tartattak hetenkénti bibliaolvasások, illetve minden csütörtökön este, kis-internátusban pedig a hét záró­estjén, külön rendes áhitatok. A különböző internátusok és externátusok otthoni vallásos nevelésének vallástanár által is látogatott alkalmai nemcsak a megfigyeléseken alapuló tanári tapasztalatot gazdagították, de tanár és tanítványok lelkének egymáshoz való közelebb jutását is előmozdították. A vallásos és egyházias nevelés szolgálatában állanak továbbá azok az önkéntes tagságon felépülő Soli Deo Glória Szövetség fiú- és leány-, alsó és felső Collegiumai, amelyek­nek létszáma a felsős fiú-collegiumokban ez éven 22-re, az alsó­soké pedig 30-ra emelkedett, míg leányoknál a bejárókat ki­véve, minden protestáns leánynövendék tagként jelentkezett és két gimnáziumi felső osztályú buzgó leánynövendék veze­tése mellett tartották szokásos heti összejöveteleiket. A fiúk­nál Csőry István és Tóth Bertalan VIII. oszt. tanulók, a leá­nyoknál pedig Marton Edit VIII. és Dávid Lilla VII. oszt. tanu­lók buzgólkodtak. Ugyanitt említhetjük meg az oly népszerűvé és közkedveltté vált „cserkészalakulatokat" is, amelyeknek jelentőségéről külön pontban történik megemlékezés. Szívesen ragadtuk meg az ifjúság valláserkölcsi életének intenzívebbé tételére és izmosítására a tanári kar által feb­ruár 29. és március l-re engedélyezett és a vallástanár által előkészített „Csendes napok" tartását is, mikor is a ref. kö­zépiskolai missziói bizottság és a Soli Deo Glória Szövetség kiküldöttei: dr. Fónyad Dezső, Morvay István konv. lelkészek és Magyar Lajos SDG titkár és Bolemányi Margit látogatták meg iskolánkat az ifjúság életébe vágó fontos hitéleti és szo­ciológiai kérdések tárgyalásával és megvitatásával, szélesbít-

Next

/
Thumbnails
Contents