Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1935
20 lesztettük, például bemutató tanításokkal (Hegyi József az I/a. osztályban magyarból, Szirbik Ferenc a IV. osztályban szintén magyarból), melyek után alapos, néha féldélutánokat elfoglaló megbeszéléseinkből további tanulságokat merítettünk. Ugyanezt a célt szolgálják egymás óráin való hospitálásaink is, melyek még nagyobb számúak lennének, ha a túlórázások folytán óráink nem esnének ugyanazon időbe. Iskola-látogatás miatt Kazinczy széphalmi sírjához ez évben csak a VII. osztályt vihettük ki az osztályfő, Dávid Zoltán vezetése alatt, Benkő Béla fizika-tanár pedig az újhelyi villamos centrálét mutatta be a VIII. osztály tanulóinak. Az iskola és a szülői, szállásadói társadalom közti kapcsolatot a nevelés érdekében igyekeztünk minden vonalon elmélyíteni, de mennyire szükségesek volnának főiskolánknak az egyházközségekkel való szorosabb érintkezése céljából az egykor divatban volt tanári kiszállások, azonban a magyar falvak általános elszegényedése miatt e szép tervre nem is gondolhattunk. A családiasság ápolását is nemes feladatunkul tűztük ki, erre szolgáltak karácsonyfaünnepélyeink, míg a bajtársiasságot internátusainkban s a cserkészet körében ápolgattuk. A teológia, a gimnázium és a tanítóképzőintézet közötti bensőséges harmóniával, a Főiskola egységének közös átérzésével példát adtunk a széthúzás eredendő bűnében élő fajtánknak. A dicsekedéseknek, a fitogtatásoknak bár nem vagyunk barátai, de a folytonos rekord-javítások korában erre a módszerre is tekintettel kellett lennünk. Országos középiskolai versenyeken, közbejött többféle akadály, vörheny-szünet stb. miatt nem tudtunk ugyan e tanévben résztvenni, mégis koszorút, és hozzá díszesebbet szerzett iskolánknak Bella Andor I. éves gépészmérnök-hallgató a báró Eötvös Lóránd társaság első versenydíjának megnyerésével, mint Erdélyi László és dr. Urbán Barnabás tanároknak s még előbb tanítóképzőintézetünknek volt jeles tanítványa. Az ellenőrzés bevezetésével internátusainkban egyre több a jó eredmény, felügyelőkül is meghasznált fiatal kartársaink és végzett teológus felügyelőink segítségével nagy mértékben csökkentjük a távoli szülőknek — legdrágább kincsük jövőjéért égő aggodalmait. A tanári szemnek mindig előbbre kell nézni a mánál, a holnap érdekében engedte meg a tanári kar, hogy növendékeink közül egyesek szülei engedély alapján a a vitorlázó-repülésben is kiképezhessék magukat. Nem zárkózhatunk el annak konstatálásától, hogy miként valamennyi emberi intézményben, úgy főiskolánkban is vannak hiányok — főleg az anyagi szolgáltatások terén. A legtöbb iskolának megfelelő kirándulási alapja van, amelyből nagyobbszabású tanulmányutakat szervezhetnek. Mi most kuporgatunk össze nagy nehézségek árán némi alapot, de sze-