Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1935

17 szeti remekei akvarellben emlékeztettek az elfeledhetetlen feladatokra. A vallásos és erkölcsi nevelésben a megújhodás szüksé­gének gondolata hatotta át minden célkitűzésünket. Gondol­kodó embernek, tehát művelt ifjúnak is lehetetlen meg nem éreznie, hogy minden eszmény az isteneszmében csúcsosodik ki, mint egy szimbolikus gúlának ezer és ezer éle. Földön­túli sóvárgások nélkül nincs emberi lélek, de boldogság és előhaladás sem lehet. Minden megismerés, újabb ismeretle­neket hoz az Idők beláthatatlan végezetéig — tehát a tudo­mány is csak egy szárny a hit magasságai felé repülésben. Ezzel a gondolattal igyekeztünk áthatni ifjaink gondolkodását a szerénységre tanító tudás segítségével. A metafizikai sztratoszféra felé vezetve őket, nem feled­keztünk meg iskolánk másik nemes hagyományáról: a gya­korlatiasságra való nevelésről sem. A jövő írásmódját: a gyors­írást ifjaink nemcsak az órákon tanulják kedvvel, hanem taná­raik vezetésével versenyeken is résztvettek, sőt iskolánkban is megrendeztek egyet, amelyen országos kiküldöttek elnök­sége alatt az újhelyi piarista gimnázium és az újhelyi keres­kedelmi iskola növendékei is versenyeztek. A gépírást az Angol-internátusban és a Rákóczi György egyesületben rendszeresen gyakorolják. A modern nyelvek: német, angol, francia tanítására fontosságukhoz illő súlyt helyezünk. Ha anyagi okok miatt a munkáltató módszert tel­jes egészében nem is tudtuk bevezetni, fizikai és kémiai gya­korló órákon és eszközök készíttetésében régen gyakoroljuk. A sportok minden ága szépen fejlődik nálunk az angol­internátus célkitűzései s városunk természeti adottságai révén, fáradhatatlan testnevelő tanáraink vezetése alatt. Uszó, eve­zős, jégkorong, tennisz, sí, vívó és különféle atlétikai ver­senyeinkre országos kiküldöttek érkeztek, vagy mi men­tünk el máshová, így többek között a miskolci kerületi atlé­tikai versenyre, ahonnan 2 bajnoksággal, 5 második és 3 harmadik helyezéssel érkeztek haza Szabó Károly tanítvá­nyai. — A május 10-én Sátoraljaújhelyben rendezett megyei cserkésznapon is a mi csapatunk szerepelt a legjobban a 12 zemplénmegyei cserkészcsapat közül. Országos viszonylatban is jó hírnevet szereztünk a balatoni, tiszai, bodrogi vizi mozgó és téli sítáborozásaink által. Csónakházunk szellőztető készü­lékkel, a tornatéri jégpálya vízvezető csövekkel való ellátása folyamatban van a kultuszminisztérium által kiutalt 1Ü00 pen­gős segélyből. A jégpályát ugyan kedvezőtlen időjárás miatt ez éven nem használhattuk, de a Bodrogon egész kis csónak­flotta, 17 különféle típusú csónak áll rendelkezésünkre. Pár év múlva Cambridge és Oxford regatta-versenyei fognak a Bodrogon megelevenedni. 2

Next

/
Thumbnails
Contents