Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1934
70. tanulóban felkeltse az erkölcsi törvények iránti tiszteletet,, hogy belső szükségérzetté váljon a törvények iránti engedelmesség. A morális és immorális fogalmának tartalmát és következményeit számtalanszor és konkrét példákban állítottuk tanulóink elé a közelfekvő mindennapi életből is. Szó és cselekedet egyezőségének szépségét és szükséges voltát nemcsak hangoztattuk, de meg is követeltük. Tanulmány tárgyává tettük a diákvilág szokásos hazugságait összegyűjtött iskolai adatok alapján, azoknak orvoslásaként felmutattuk a legnagyobb szépnek, az erkölcsiségben való megnyilvánulásait, de ugyancsak ellenkező oldalát, a rútat is, mint kerülendőt. Jutalmaztunk és büntettünk, mindkettőt szeretettel, előbbit buzdításul, utóbbit javító célzattal. E célból kétszer tartottunk szülői és szállásadói értekezletet is, hogy az otthonnak és iskolának nevelése annál egyöntetűbb és eredményesebb lehessen. A Kis- és Angol-internátusok növendékei állandó tanári felügyelet, a városban lakó tanulók pedig a házigazdák felügyeletén felül is intenzív tanári látogatás és ellenőrzés alatt állanak iskolán kivüli óráik alatt is. E tanári látogatások kiterjednek a tanulók otthoni magaviseletére, kelési-fekvési, szilenciumi idők betartására, könyveik, ruháik rendbentartására, egymásközti viselkedésük, környezetük, érintkezési körük, bibliaikörök, egyesületi gyűléseiken való részvételük ellenőrzésére, mely ellenőrzések tapasztalatairól és megfigyeléseiről az ezt végző tanárok havonkint Írásbeli jelentést tesznek az igazgatónak. Az istentiszteletek ágendális részéül tekintjük az adakozást, mely az ifjúsági istentiszteletek alatt, mint tanárok, szülők és tanulóifjúság közös adakozásainak 47'87 P összege, mint perselypénz fedezte a konfirmált növendékek bibliával és emléklapokkal való megajándékozhatását. Az adakozás lelkének további ébrentartására és a tanulók áldozatkeltésének felkeltése: a diákszociális érzés fejlesztése végett, a szűkös anyagi viszonyok és nehezülő szülői és diákgondok ellenére .sem zárkóztunk el ez éven sem a Ref. Egyetemes Konvent által már évekkel ezelőtt elrendelt Sáfársági-Mozgalom felkarolásától, sőt a Külmisszió jótékonysági bélyegakcióinak propagálása elől, noha csak az ekörül fáradozók tudják, hogy milyen nehéz adományokat kérni és várni azoktól a mind nagyobb és nagyobb mértékben segítségre szorulóktól, akik fokozódó szegénységük miatt nem egyszer saját elemi szükségeinek, vagy iskolai kötelezettségeiknek sem tudnak eleget tenni. De mindezek dacára is — hála legyen Istennek —, hogy boldog örömmel mutathatunk most már rá, hogy a prot. diákság 2 fillérjeiből felépült és már fel is avattatott a „Diákok Mátrai Üdülőháza", melynek építéséhez és berendezéséhez a sárospataki gimnáziumi tanulók is évek óta tehetségükön nem aluli mértékben siettek áldozatos lélekkel hozzájárulni.