Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1934

33 Nem a közelmúlt, szép és felejthetetlen idők bizakodása volt ez, amelyre haló poraiban is áldott, nagy elődje szinte elkényeztetett, midőn mindenestől fogva odaölelt minket a maga és a haza szívéhez, hanem egy bizonyos delejes vonzalom, amelyben érzik a részek, hogy ők tartozékai a nagy egész­nek és bizonyosak benne, hogy a delejjel való ölelkezés nagy és szent pillanatai egyszer csak elkövetkeznek. Ez a delej a nemzeti kultúra, melynek Nagyméltóságod nemcsak a legfőbb őre, de egyik legbuzgóbb apostola. íme, jöttére megmozdultak a vasreszelékek, odatapadnak hozzá, mint a nemzeti művelődés jelképéhez, a delejhez, ezek a tü­zes, villogó szemek, hogy kifejezzék azt, hogy hozzátartozók­nak érzik magukat az egészhez, hogy benső törvényszerűség szerint szolgálják a nemzeti egységet. Köszönjük Nagyméltóságodnak, hogy igazolta ezt az ér­zésünket. Itt, a mi Béthelünkben mondom el ezeket, mint leg­szentebb élményeink szinterén, akol Istenhez szállnak szíveink­ből a hő imák, ahol elsírjuk fájdalmas könnyeinket, de ahol ütnek a nekünk drága örömórák is, mint ütöttek azok is, me­lyek Nagyméltóságodat idehozták. Legyenek ezek az órák felejthetetlenek, őrizze meg azo­kat a maguk szépségében, tisztaságában mindkét részről, a múlt őrizője, az emlékezet! Itt, a mi Béthelünkben kérem az örökkévaló Istent, hogy Nagyméltóságodat áldja meg ! A felemelő találkozást a Himnusz éneklése zárta be. Az ünnepélyes fogadtatás után a miniszter betekintett a teológiai internátus egyik szobájába és kedélyes szavakkal fordult a szobában lakó diákokhoz ; majd az Angol-internátus alapos megtekintése következett. Végül kihallgatást tartott a miniszter úr. A miniszter és szűkebb környezete főiskolánk főgondno­kával, gondnokaival és igazgatóival az Angol-internátusban vacsorázott. A Rákóczi-est félkilenc órakor vette kezdetét a finom ízléssel feldíszített Mudrány-teremben. Ez a terem sem volt még soha ilyen szép. A színpad a kivilágított pataki vár. Öreg bástyák, kapuk és ólomkeretes ablakok. A bástyák hátterében a fűzéri vár. Az oszlopokon Rákóczi kastélyok és várak transparense s Rákóczi­zászlók lengő serege. Az érdeklődés középpontjába Farkas István püspök ünnepi beszéde és P. Gulácsy Irén felolvasása került. Farkas István püspök nagy szónoki készsége percek alatt úrrá lett az óriási terem nyüzsgő hallgatóságán és úrrá lett izzó hévvel szívéhez nőtt témáján —; Ma este én — 2

Next

/
Thumbnails
Contents