Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1934

171. nak szorítva. így jönnek létre azok a leegyszerűsített, úgynevezett stilizált formák, amelyek bármilyen anyagon közhasználati tárgyakon, falakon stb. mint díszítés helyet foglalnak anélkül, hogy annak gyakorlati célt szolgáló jellegét kivetkőztetnék. A díszítőművészetet azért említettem meg főként, hogy megemlékezhessem még egy másik művészetről, amelyet csak újabban soroltak a művészetek közé, amelyet eddig figyelemre sem méltattunk, — talán azért, mert benne éltünk, a saját vérünkből sarjadzott, — oly közel volt hozzánk, hogy nem is tudtuk, hogy van, hogy érték, — amely hogy mindjobban távolodik tőlünk, igyekszünk annak minden emlékét múzeumokban, vitrinekben konzerválni, — s amely művészetnek most már nevet is adtunk — amelyet úgy hívunk, hogy népművészet. Igen nagy kitüntetés volt annakidején, mikor ez az érdemes megállapítás napvilágot látott, s néhány évtized alatt köztudatba is ment. Míg a képzőművészetünk csirája nem is 100 év alatt az újrakezdésből hatalmas fává növekedett, — a legnagyobb nemzetek több évszázados fejlett művészete mellé méltó társként csatlakozott, — ugyanakkor úgy látszott,hogy népművészetünk elvesztette jelentőségét. Amikor képzőművészetünk nemzetközi tárlatokon a legnagyobb sikereket aratta, amikor a legkomolyabb külföldi kritikák Magyarországot jelölték meg Párissal szemben, ahonnan a legfrissebb, legerőteljesebb új művészetet várni lehet. (Müncheni nemzetk. tárlat 1911 —12. év.) — Amikor a külföld a magyar képzőművészetben megérezte a friss, az őshazából hozott, keletinek nevezett faji jelleget, s azt elismerésével még nagyobb munkára ösztönözte — addig a legtisztább művészetünk, — a népművészetünk megszűnt még a legegyszerűbbpolgár művészi igényének, ízlésének is a kielégítője lenni. Egy csapásra megbénult a népművészetünk. Ezt a csapást a gyorsan fejlődő gyáripar mérte népművészetünkre. Mindenüvé odatolakodott olcsó sablonos reprodukcióival. A világ minden tájáról, minden stílusából összekevert zagyvaságait a. legolcsóbb pántlikától a legdrágább gyári szőnyegig, minden elképzelhető használati tárgyakat, garmadával a vásárra dobva, egyszerre megbénította a művészi magaslaton álló kézműipart és a legtisztább falusi, pásztori népművészetet. A torockói legény, aki a heti munkája után vasárnapra hazaiért, Enyeden vagy Tordán 1 forintért aranyszálat vásárolt s vitte aza kedvesének ajándékba a hímzéshez.