Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1933

169 Az igazgató-tanács a tanítványok hálájához és a kartársak •szeretetéhez hozzácsatolja teljes elismerésének adóját s különösen hangsúlyozza sikerekben gazdag tanári működése mellett, hogy „irodalmi munkássága által nemcsak magának szerzett a magyar tankönyvirodalom terén méltó elismerést, hanem általa a mi iskolánknak jó hírnevét is öregbítette Az elismerés kifejezésében még megragadóbb szavakat talált az egyházkerület. „Kerületünk előtt mindig az a cél lebegett, hogy tanári székeit olyan férfiakkal töltse be, akik a tudományokban való jártasságuk mellett a tanári bölcs tapintat, a tiszta, egyenes jellem, hűség és buzgóság építő, vonzó, nemes tulajdonaival példa gyanánt tündököljenek az ifjúság előtt . . . szerencsésnek érzi magát egyházkerületünk, hogy Kovácsy Sándort a magáénak vallhatja s jólesik 25 esztendős tanári munkásságának betöltése alkalmából kijelentenie, hogy öt a sárospataki főiskola hagyományos szelleme egyik leghívebb letéteményesének tekinti s a kitűnő tanár, a jeles tankönyvíró, a nemeslelkű férfiú, a szerény, jószívű ember érdemeit megörökíti..." Az élet szomorú tragédiája, hogy alig nyolc év multán két kartársával együtt őt is arra hívják fel, hogy „a kényszerítő szükség miatt kérje nyugdíjaztatásátbár az egyházi algondnok ugyanazon levelében kijelenti, hogy „nem szívesen nélkülözi további működését." A kényszerítő szükség az volt, hogy így az ötödéves korpótlékok évi 2000 koronás összege néhány tanártól újabb injekciót ad a főiskola vérszegény költségvetésének. Nem szeretném ez óra ünnepélyes hangulatát ez eljárás bírálatával rontani, de kétségtelen, hogy olyan sebet ütöttek ezzel a Kovácsy Sándor szívén, mely haláláig vérzett. Nem a főiskolát okolta, hiszen megmaradt végíglen ragaszkodó munkás fiának. Hanem fájt az a szomorú eljárás, amely a gazdasági helyzetet csak a legdrágább áron, hűséges és nagyérdemű tanárainak meglepetésszerű félreállításával tudta menteni, holott már akkor elkerülhetetlen volt az államsegély igénybevétele, ami két év múlva be is következett. A tényeken enyhíteni igyekeznek a búcsúztató jegyzökönyvek. — Ez alkalommal is a kerület szavai a legemelkedettebbek. „Egyházkerületünk sajnálattal látja Kovácsy Sándor távozását a sárospataki főiskola gimnáziumi kathedrájáról, mert ő benne a főiskola tanári pályára különősképen elhivatott munkását veszíti el. Azok közül a mesterek közül való volt ő, akiket a tanulmányok mellett a kiváló hivatottság isteni adománya predesztinálnak a nevelés és tanítás nehéz munkájára. A tanítás nála művészetté, az iskola templommá emelkedett..." E szép szavak mindenesetre alkalmasak voltak, hogy enyhítsék fájdalmát. Mert ízig-vérig igazak voltak. Bár nem fogadta el annak idején az erdőbényei és tiszaluci ref. gyülekezetek lelkészi meghívását, lelkében haláláig pap volt és láthatatlan palást takarta lényét.