Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1933

27 Hiányzásban, erély és szilárdság a közügyek intézésében és vezérlésében, de egyszersmind jóságos indulat és emberszeretet minden irányban. Ezek azok a tulajdonok, amelyek Méltóságod szívében és lelkületében élnek és áldást fognak árasztani főiskolánkra is." Mindezeken az érzéseken és magatartásokon túlárad azonban háládatossága. Főgondnoki beiktató beszédében széles hullámokban áradnak hálás érzései Istentől az emberekhez : „Hálatelt szívvel borulok le az én mennyei Atyám előtt — mondja — ki szívemben szeretettel küldött e világra, ki által vagyok az, aki vagyok, ki szerelmével vezetett az élet útjain és vigaszt nyújtott a mindnyájunkkal közös megpróbáltatások napjaiban." Búcsúbeszédében pedig a következő szép gondolatokban áradozik lelke Isten felé: „A szép alkonyat bíborfényében égnek az Ur szőlőhegyei, hallom, hogy zengenek a hegyoldalak, látom, mint kötnek a szőlő virágok, készül a gazda szüretje, érik haragjának és jókedvének bora, én pedig agg szolgája és korán szegődött munkása, elébe állok az én Uramnak és alázattal várom kegyelme bérét és köszönöm, köszönöm, hogy olyan sokáig szolgálhattam neki." íme ezek az érzések voltak egyéniségének alapvonásai. Ezeket árasztotta be gazdag pályafutásában minden munkájába, de különösképen árasztotta ezeket főiskolánkba. Említett főgondnoki beszédében a következőképen nyilatkozik: „Soha nem szűnő hálával gondolok főiskolánkra, amelynek falai között szívtam magamba hazám, vallásom, egyházam, felebarátaim és ezekkel kapcsolatban az egyenlőség, testvériség, szabadság szeretetét, az önzetlen kitartó munkakedvet, azt a hamisítatlan, üde protestáns szellemet, amely ennek a százados főiskolának a falai között nemzedékről nemzedékre drága örökségképen szállott át, amely szellem gondolkodásomat és tetteimet mindenkor befolyásolta és irányította." Főiskolánk 400 éves jubileuma alkalmával pedig ragyogó bizonyságot tesz annak sajátos és örökkévaló értékei mellett: „Ha a magyar protestantizmustól valaha mindent el akarnak vitatni, ha a magyar protestantizmusra valaha, mint bűnbakra, századok tévedéseit és hibáit méltatlanul rá akarják kenni, a sárospataki főiskola és a hozzá hasonló főiskolák . . . mindig elégséges bizonyítékok lesznek felbecsülhetetlen kulturhivatásunk és kulturteljesítményünk mellett. A magyar protestantizmusnak egyik elnémíthatatlan apológiája és soha meg nem becsülhető érdemeinek döntő bizonyítéka ez az intézet." Tovább pedig így folytatja: „Protestáns szellemi áramlatok közül mindig a modernebb, az újabb iránt birt érzékkel. A Debrecen tiszteletreméltó konzervativizmusával szemben a pataki iskolán keresztül sugároztak be a magyar protestantizmusba új, sokszor változó és rövidlejáratú, de mindig termékenyítő eszmék és irányzatok . . . Nem jelentéktelen körülmény, hogy