Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1933
III. Az iskolai év nevezetesebb eseményei. A főiskola munkaprogramja százados tradíciók által meghatározott, de ez a több százados munkaprogram évről-évre megújhodik. A megújhodásnak pedig az évmegnyűó ünnepélyek szoktak lenni a hirdetői. A folyó iskolai évben évmegnyitó ünnepélyünk szeptember 16-án volt megtartva Janka Károly és gróf Bethlen Pál gondnok urak jelenlétében. A főiskolai imateremben lefolyt ünnepélyen az áhítatot Szabó Zoltán főiskolai lelkész tartotta, amely után dr. Mátyás Ernő közigazgató tartotta aktuális vonatkozású évmegnyitó beszédét a „Nemzetnevelés" címen, amelyet teljes egészében közlünk Értesítőnkben. A felemelő ünnepélyt Janka Károly 1. gondnoknak az ifjúsághoz intézett erőteljes buzdító szavai zárták be. Október hatodikát, nagy nemzeti gyászünnepünket szintén felemelő ünnepségek keretében ünnepeltük meg. Délelőtt fél 9 órakor a városi templomban tartottunk gyászistentiszteletet, amelyen Orbán József szénior mondott mély hitből fakadó bensőséges imát. Az ünnepély délután 5 órakor folyt le a főiskola imatermében, amelyen szintén Orbán József mondott mély hazafiságból fakadó, magyar bűneinket feddő, vonzó ünnepi beszédet. A főiskolai kórus és a gimnáziumi vegyeskar gyönyörű énekei, a Himnusz közéneklése, valamint Ébner László teológus és Szalay György gimn. növendék szép szavalatai egészítették ki a szép ünnepély műsorát. Ennek az ünnepélynek a végeztével a hősi halált halt pataki diákok emléktáblájánál volt megragadó ünnepély, ahol Palumby Gyula a hittanhallgatók egyletének elnöke tartott hazafias beszédet, Tóth Lajos teológus szavalt kifejező erővel és Szabó Ernő ének- és zenetanár vezénylésével a kórus énekelt művészi készséggel. Az ünnepélyt az azon katonás rendben résztvett ifjúságnak az emléktábla előtti tisztelgő felvonulása zárta be. Felemelő ünnepély keretében áldozott főiskolánk tanári kara és ifjúsága október 25-én, halála évfordulóján a vértanú halált halt hős pataki diák Kazinczy Lajos emlékének. Az iskolakerti szobor előtt Orbán József szénior tartott szívbemarkoló beszédet, ami után a szobrot megkoszorúzta. Ünne-