Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1933

XXL Tájékoztató az 1934—35. iskolai évre. I. Felvételi tájékoztató a teol. akadémiára. Az akadémia igazgatója': dr. Mátyás Ernő. A teol. aka­démiára vonatkozó megkeresések a teológia igazgatósága cí­"Tü^re intézendők (Sárospatak, Főiskola), az internátusra és a tápjntézetre szintén. A teol. akadémiára csak „jeles" és „jó" érettségi bizonyítvánnyal bírók vehetők fel. Felvételért folya­modni „elégséges" érettségi bizonyítvánnyal is lehet, azonban felvételre csak akkor lehet számítani, fia nem lesz elegendő jeles- és jórendű jelentkező. Aki görög nyelvet nem tanult, mindaddig, míg görög nyelvből érettségi érdemjegyet nem szerez, csak rendkívüli hallgató lehet. A görög tanjegy egy év alatt megszerzendő. A felvételt kérő folyamodványához melléklendő: a) érettségi bizonyítvány; b) rövid életrajz, mely­ben folyamodó felemlíti eddigi esetleges részvételét az egy­háztársadalmi munkában, különösen pedig, hogy mi ösztönzi a lelkészi pályára; c) folyamodó vallástanárának, illetékes lel­készének tájékoztató zárt írásai és bizonyítványai, akik a folya­modó egyéniségét ismerik; d) testi épséget igazoló orvosi bizo­nyítvány, különös tekintettel a beszélő szervekre; e) zenei hallást igazoló bizonyítvány. Az okmányokkal kellően felsze­relt kérvények augusztus 15-ig nyújtandók be. Hiányosan fel­szerelt. vagy rosszul megírt folyamodványok figyelembe nem vétetnek. Azok a folyamodók, akik felvételükről értesítést kap­nak, az iskolai év megkezdése előtt záros határidőn belül személyesen jelentkezni kötelesek az igazgatónál. Minden felvétei feltételes és csak 1 évi próbaidőre szól. A próbaidő leteltével csak azok vétetnek fel a következő évre, akiketa teol. kar az 1 év eltelte alatt a lelkészi pályára minden tekintetben alkalmasnak ítél. A II—IV. évfolyamokra beiratkozni szándékozó hallgatók kötelesek lelkészi bizonyítvánnyal igazolni, hogy gyülekezetük egyházi munkájában az aratási szünidő alatt segédkeztek és hogy a teol. kar által adott gyakorlati egyházi munkát elvé­gezték, kötelesek az iskolai év végén részükre kitűzött tudo-

Next

/
Thumbnails
Contents