Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1933

12 lelketek javát akarja szolgálni, legyen az engedelmesség önkéntes, odaadó, szeretetteljes engedelmesség. Szó esett a dsembori-államról. Sokat foglalkoztatott mindnyájunkat, figyeljünk hát most is több oldalról reá. Akár szemlélete, akár az abban való aktiv részvétel folytán, bizonyára sok ösztönzést nyertünk abból tanárok, diákok egyaránt. Tanárok ösztönzést nyertünk arra, hogy célkitűzéseiből, módszereiből minél többet vigyünk bele nevelési munkánkba. Az ifjak közül sokan, ha nem voltak cserkészek arra, hogy azok legyenek, ha már azok voltak, arra, hogy mindig jobb -cserkészek legyenek. — A gödöllői világdsembori jelentőségét sok oldalról felvázolták, kevesen azonban ilyen pedagógiai jelentőségét. Pedig talán ebben van legmaradandóbb hatása. Nem csoda, mert a cserkészet csodálatos módon egyesíti magában a legegészségesebb pedagógiai törekvéseket. Egyéni nevelés, mert különös figyelemmel van az egyéni hajlamokra. Önállóságra nevel, mert feladatok önálló végzésével biz meg, reális feladatok végzésére, mert célkitűzése az állandó aktivitás. Fontos szempontja a szociális nevelés, mert a munkaközösség elvén épül fel. Különösen fontos, hogy nemzeti nevelés, mert a legmélyebb forrásokból meríti a nemzeti tartalmat és színeket. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a cserkészet pedagógiája evangéliumi pedagógia. Az evangélium közösséget teremtő szelleme nélkül nincsen cserkésztestvériség, dsembori sincsen. Most, amikor ez iskolai év ünnepélyes órájában újra kitűztük hazafias célkitűzéseinket, tanárok, tanárok diákok figyeljünk rá ama legfőbb gondolatra, hogy az evangélium szelleme az, amely a nemzetnevelés minden megmozdulásának lendületet, lelket, értelmet ad. Ezekkel a célkitűzésekkel köszöntöm én mély tisztelettel főiskolánk elöljáróságát, kedves kartársaimat, az egész nemes ifjúságot s Istennek áldását kérve közös munkánkra, főiskolánk és tanítóképzőintézetünk 1933—34. iskolai évét megnyitom.