Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932

4 III. Élet és iskola. Évmegnyitó beszéd. 1932 szeptember 11-én tartotta: Dr. Mátyás Ernő közigazgató. Az iskola és az élet kapcsolata mindig fontos követelmény volt. Sárospataki főiskolánknak egyik sokszor emlegetett értéke, hogy mindig tudott az élet számára nevelni. Miképen töltheti be főiskolánk a mai vulkánikus időkben életformáló feladatát? Erről szeretnék szólani ez ünnepélyes alkalommal. A nyár folyamán semmi sem foglalkoztatta inkább a magyar szíveket, mint a los-angelesi olimpiász eseményei. Mindössze egy kis csapat magyar fiú hajózott át a tengeren, de lélekben milliók szíve, vágya, reménye és hite kísérte őket. Milyen feszülten vártuk a híreket úszóinknak, vizipólósainknak, atlétáinknak, vívóinknak hősies küzdelmeiről! Milyen ujjongó érzések töltötték el szívünket, mikor fényes győzelmeikről jöttek a tudósítások! Az olimpiászok azonban nemcsak az egyes nemzetek sport tornaversenyei, testi erőiknek mérlegei. Mélyebb jelentőségűek ezek a mérkőzések. Benne feszül ezekben az egyesnemzetek szellem-erkölcsi ereje, egész karaktere. A losangelesi olimpiász pedig egyenesen szimbolikus jelentőségű voit, szemléltette azt a valóban heroikus küzdelmet, ami ma az egyes nemzetek között folyik. Ha valahol a versenyző beleveti a küzdelembe minden képességét, ha sokszor a saját magát is meglepő ereje fölötti erőket is visz bele a küzdelembe, akkor az olimpiai versenyek ilyenek. S én éppen ezt a mozzanatot tartom szimbolikus jelentőségűnek. Ugy látom, hogy a versenyben álló nemzetek ma minden tartalék erejüket beleviszik a küzdelembe. Egyenesen sorsdöntők ma ezek a küzdelmek, bennük a lét és nemlét kérdése forog kockán. Az erdélyi magyar ifjúság egyik vezére: László Dezső a kisebbségi magyarság problémáinak egyik legvilágosabbfejű ismerője, egy írásában azt mondja, hogy a kisebbségi sors mérlegének egyik serpenyőjében a halál, a másikban az élet táncol. Hogy a kisebbségi sors több halál és több élet, de úgy, hogy a több halált a még több élet legyőzi. Az erdélyi magyar kisebbségi sorsnak igen mély meglátásából származnak ezek a gondolatok. Ottani véreink harca valóban élet-halál harc. De minél világosabban tudunk szemlélődni a csonka hazában tovagördülő sorsunk felett, annál tisztábban látjuk, hogy az egyetemes magyar sors mérlegének serpenyőjében is élet és halál táncolnak. Valahogy úgy érezzük,.