Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932

21 egyensúlyát csak Istenben találhatja meg s annak chaoszba került erői egyedül csak az Ige uralma alatt találhatják meg újra elrendeződésüket. Azért, amikor most itt ez eseményekben gazdag iskolai év végére értünk, Istenhez emelkedik fel szivünk, hálaadás­sal. 0 támasztja a világban a rengéseket, a vihart, hogy buzgóbban keressük az Ő erős karjának vezetését, hogy szi­lárdabban álljunk az Ő igéjének fundámentumára. Neki adunk hálát azért, hogy az elmúlt esztendőben is az ő igé­jével megtartott a gonosz hatalma ellen. Az ő atyai jóságába ajánljuk főiskolánk legfőbb kormányosait, elöljáróságunkat is, a tanuló ifjúságot, a tanári kart is, a mi drága Alma Máterünket mindenestől s ezzel főiskolánk 1932/33. évét be­zárom. IV. Az iskolai év nevezetesebb eseményei. Az iskolai év első erőteljes mozzanata az évmegnyító ünnepély szokott lenni. E felemelő ünnepélyünk szeptember 11-én volt megtartva Farkas István püspök. Farkasfalvi Farkas Géza főgondnok és Janka Károly lelkészi gondnok jelenlétében. A nagytemplomban tartott istentiszteleten Szabó Zoltán főiskolai h. lelkész tartott János jelen. 14:7. alapján hatalmas prédikációt. Az imateremben dr. Mátyás Ernő köz­igazgató ,,Élet és iskola" címen tartotta meg a főiskola leg­égetőbb problémájával foglalkozó évmegnyító beszédét, melyet Értesítőnkben teljes egészében közlünk. Az erőteljes meg­nyilatkozások után Farkas István püspök szólott erős búzdító szavakat az ifjúsághoz. A hagyományos keretek között ünnepelte ineg főiskolánk október hatodika nemzeti gyásznapját. Reggel 9 órakor a főiskola tanári kara és tanuló ifjúsága a városi templom­ban tartott istentiszteleten vett részt, amelyen a szolgálatot Tóth Lajos szénior végezte. A főiskolai ünnepélyen, amely délután 4 órától kezdődőleg folyt le az imateremben, Ujszászy Kálmán dr. theol. h. tanár tartott nemzeti gyászünnepünk jelen­tőségét mélyen megragadó emelkedett hangú ünnepi beszédet. A hősi halált halt diákok emléktáblájánál Tóth Lajos szénior tartott lelkes búzdító beszédet. Mindkét ünnepélyen Szabó Ernő ének és zenetanár vezetésével a főiskolai kórus énekelt művészi precizitással.

Next

/
Thumbnails
Contents