Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932
XXIII. Az angol-internátus. 1. Az angol-internátus fokozatos benépesítése során már a harmadik évre el kellett térni az előzetes tervezettől s a felvehetők számbeli keretét ki kellett terjeszteni, hogy a jelentkezők egy részét el lehessen helyezni. így is hely hiánya miatt több jelentkező nem volt felvehető. Erre tekintettel felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy jó előre jelentkezzenek, bár a felvétel jogát az elöljáróság fenntartotta magának és magától értetődően, első sorban a református növendékek felvétele remélhető. 2. A nyomasztó gazdasági helyzetre tekintettel, az élelmiszerek árának ez idő szerinti csökkenése következtében újból csökken az ellátás évi költsége s az 1933—34. isk. évre évi 1200 P-ben nyert megállapítást, s a felvételi 20 P. Ezen kivül külön számla nincs. Fenti díjban benne van az angolgyakorló óra, minden hétköznap; hetenként 2—2 francia v. német gyakorló, zongora v. hegedű, fa v. vasipari (télen), vívás, a tennisz és sport-pályák használata, heti kétszeri kötelező fürdő stb. A növendék költségeire (könyv, füzet, iskolaszerek, cipőjavítás stb.) az igazgatónál 100 P-t kötelesek leadni a hozzátartozók ; erről a növendékek által vezetett költségjegyzékeken számolunk el a szülőknek. Zsebpénzre a növendékeknek semmi szüksége sincs, adni felesleges és káros. A sportfelszerelésről (vívóeszközök, rakett, tennisz lapda stb.) a szülők gondoskodnak, kívánatra az intern, igazgatóság utján is megrendelhető, önköltségi áron. 3. A részletekről a tavasszal kiadott Tájékoztató ad felvilágosítást. Ágyneműből matrac, matracvédő pokróc és ágyterítő külön díj nélkül jár az intézettől, mindennemű evőeszköz hasonlóképen. Paplant, lepedőket (3—3), párnákat és házatokat, ágy előtti szőnyeget a növendék köteles hozni. Hetenként kétszer válthat alsóruhát a növendék, mosást az intézet ad a szorgalmi időben, egészen jelentéktelen fehérnemű és harisnya javítást is az intézet ad, jelentősebb javításokat a növendék költségére végeztet az internátus. 4. Egyenruha viselése kötelező. Különös engedményképen nem kifogásolja az igazgatóság, hogy meglevő, más