Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931
25 ebéd ára a tápintézetben 4 P, a képző-intézetben és új internátusban 3—3 P, a tornacsarnokban 1*20 P lesz. Minden jelentkező szíveskedjék pontosan jelezni, hogy melyik helyen, ill. mily összegért kiván részt venni az ebéden ? A rendezőség fentartja magának a jogot, hogy ha egy helyre túlságos sokan jelentkeztek, a jelentkezőt másik helyre ossza be. Amennyiben pedig még a négy helyen sem volna elhelyezhető minden jelentkező, a később jelentkezők számára, ha kifejezetten kívánják, a városi vendéglőkben fogunk ebédről gondoskodni. Más étkezésről a rendezőség hivatalosan nem gondoskodik, de a helybeli kaszinóban, vendéglőkben és cukrászdákban napi áron nyerhetnek étkezést. A tápintézeti ebéden egyetlen felszólalás lehet: a kormányzó úr őfőméltőságát köszönti Dókus Ernő főgondnok úr. Ezen kivül semmi szin alatt sem lehet a tápintézetben felszólalni. A többi étkező helyen semmiféle korlátozás nincs. 6. A vasúti igazolványokat és az elszállásolási jegyzéket kellő időben elküldjük a jelentkezőknek. 7. Sárospatakon a vonaton érkezők számára a vasúti állomás két várótermében, a kocsin vagy autón érkezők számára a főiskola széniori szobájában (bejáratnál balra, földszint első ajtó) fogadási irodát állítunk fel. A Szerencs felől érkezők számára a Szerencsre előre küldött rendezők a vonaton fogják átadni a jegyeket tartalmazó megcímzett borítékot. Az ebédjegyekért az átvételkor kell kifizetni az érte járó összeget. Az iroda szeptember 30-án délután 3 órától október hó 1-én reggel 9 óráig fog rendelkezésre állani. 8. Férfivendégeink a jubileumon ünneplő fekete polgári ruhában, esetleg díszmagyarban jelenhetnek meg. A lelkészek szíveskedjenek palástosan megjelenni. 9. A főiskolát üdvözölni óhajtó testületek képviselői szíveskedjenek üdvözlő beszédeiket írásban magukkal hozni, hogy amennyiben elmondásúkra idő nem jutna, az ünnepélyről később megjelenő Emlékkönyvben teljes szövegében az üdvözlő nevével együtt megjelenhessenek. Részletes iájékoztató a szeptember 30-iki ünnepélyről. 1. Zászló-avatás, délután 4 órakor a főiskola udvarán, a) Magyar Hiszekegy .. . Énekli a közönség, b) Imádkozik: Szabó Zoltán főiskolai lelkész, c) Zászló-avató beszédet mond és a zászlóanyákat üdvözli: Nóvák Sándor főisk. tanár. Zászló-anyák: Dr. gróf Klebelsberg Kunóné, Dr. Révész Kálmánné, Farkasfalvi Farkas Gézáné, Janka Károly né, Dr. Kun Zoltánné, Kazinczy Gáborné. d) Zászlószögeket vernek a zászló-rudba, jelszók mondása mellett, a felkért vagy résztvenni kivánó vendégek. (A jelszókat írásban, a név aláírásával kérjük.) e) A zászló alatt fogadalmat tesz az egész ifjúság nevében: Martin Miklós főiskolai szénior. f) A Szózatot énekli a megjelent közönség. 2. Tanügyi kiállítás ünnepélyes megnyitása háromnegyed 5 órakor a gimn. szárnyon, a) Várady—Kovács D.: Magyar ünnepi dal. Előadja a ref. tanítóképző-intézet énekkara, b) Gróf Klebelsberg Kunó v. miniszter urat üdvözli: Elekes Imre gimn. igazgató, c) A kiállítás megnyitása után annak megtekintése.