Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931
152. d) az angol-internátus manzard-szobájában elhelyezést nyerhet évi 120 P-ért 12 olyan kiválóan példás és jeles tanuló, aki az internátus-igazgatótól megszabott mérsékett díjért tanulótársainak korrepetálását vállalja. Az itt elhelyezettek lakást, fűtést, világítást, felügyeletet kapnak és kisebb időközökben fürdést. e) a teologiai internátus két szobájában elhelyezhető 7—8 gimn. tanuló, évi 120 P. díjért. 11. A városon a lakásdíj évi 170 P., mely összegben lakás, fűtés, világítás, takarítás, forg. adó is benne foglaltatik. Csak engedélyezett helyen fogadhat lakást a tanuló. 12. A délelőtti tejívást a szülők figyelmébe ajánljuk, gyermekeik érdekében. (A hazai csomag küldése többe kerül, egyenlőtlen ellátást ad és igen gyakran okoz gyomorrontást.) A szorgalmi időszak hétköznapjain délelőtt 10 órakor 2 dl. sterilizált tejet és egy zsemlyét kaphat minden tanuló. Az ár az előző évben napi 13 fillér volt. II. Tudnivalók a tápintézetről az 1932—33. iskolai évre. Az étkezés szeptember hó 7-én veszi kezdetét. Az egész évi ellátás teljes díja 240 P., mely összeg félévenként előre fizetendő, szeptember 1—9. és február 1—5. között. Teljes díjasokat folyamodvány nélkül felveszünk. Tápintézeti kedvezményt a tápintézeti tanárfelügyelő úrhoz küldendő kérvényben lehet kérni az Ig.-Tanácstól junius l-ig. A kérvényhez vagyoni bizonyítványt kell mellékelni, — de ha már a tandíjkérvényhez mellékelte valaki, felesleges még egy példányban csatolni. A tápintézetbe való beiratkozás az egész iskolai évre szól. Évközben való kilépésnek csak különösen indokolt esetekben (iskolaváltoztatás, a főiskolai orvos által igazolt betegség stb.) van helye. Ez esetben is azonban a szülök indokolt írásbeli nyilatkozatban kötelesek a növendék kilépését jelenteni a tápintézeti felügyelő tanárnak. E szülői nyilatkozat beérkeztéig a tápintézeti díj fizetése kötelező. A tápintézeti díjak mindenkor a főiskolai pénztárnál fizetendők. Felügyelő : Boda Béla gimn. tanár. III. Figyelmeztetés a szülők számára. Szigorúan és a legjobb indulattal figyelmeztetjük a szülőket arra, hogy lakást és élelmezést főiskolai tanulók számára csak a főiskolai igazgatóság által engedélyezett helyen lehet fogadni. Aki nem engedélyezett helyen fogad lakást, főiskolai tanuló lenni megszűnik. A tanulók elhelyezésénél tehát először az engedély felmutatását kérjék a gyer-