Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

56 Dehát milyen lehetett annak az órának a képe, az élete, a lefolyása, amelyen ilyen jól érezték magukat a tanítványok, amelyet így szerettek ? Hogyan folyik ez a munka a tanítás műhelyében: a tanteremben? Hallgassuk meg Ady Lajos és Domby László ismertetését erre vonatkozóan, akik ott voltak az ő tantermében és szemtől-szembe látták ezt a munkát. Ady Lajos egy alkalommal ezt mondja: „Az egész óra élénk, eleven s minden tanulót lekötő érdeklődésű volt." Egy más alkalommal: „A hivatásának valósággal mesterévé lett szaktanár pszichológiai finomsággal biztosította az érdeklődés ébrentartását s művészettel tudja a közös munkába az egész osztályt belekapcsolni." Harmadik alkalommal: „Az I. osztály számtani óráján újból nagy gyönyörűséggel tapasztaltam az általánosan jó eredményt, de még nagyobb gyönyörűséggel voltam tanúja annak, hogy a szaktanár milyen ideális tökéletességre emelte a tanítás művészetét, főleg az összes tanulók aktivitásban tartását illetően." Domby László pedig így nyilatkozik : „Lázas érdeklődés, jókedv mutatkozott a gyermekek részéről." Máskor: „Igazi élvezettel láttam a művészi tanítást, amely a figyelmet állandóan lekötötte és ébrentartotta." Majd egy más alkalommal az eredmény ismertetése után így szól: „Épen ilyen kiválónak, művészinek találtam a következő órai lecke előkészítését a tanulók állandó bevonásával, az előző ismeretek felújításával és a gyakorlati jelentőség kiemelésével. Láttam, hogy az egész osztály szinte egész lélekkel ott van." A friss élményből fakadó elragadtatás szavai ezek a bírálatok. Nemcsak arról van tehát itt szó, hogy a tanítványok mintegy „néma kegyelettel függöttek a szaván," hanem hogy tevékenyen bekapcsolódtak az ismeretszerzés munkájába. Sőt még továbbmenőleg: felajzott akarattal, a több-tudásra törekvés munkára serkentő szellemétől eltelve hagyja ilyen tanítás mellett el a tantermet a tanulósereg. Megérthetjük most már, miért kívánkoztak a kolozsvári fiúk inkább az ő órájára, mint a játéktérre, és hogy a debreceni lányok még beléptidíj mellett is mentek volna az ő órájára. Én magam is tudom, aki sokszor tanítottam vele egy osztályban, hogy diákjaink, ideértve az elvont, a nehéz, az állítólag csak kiválasztottaknak való rettegett matematikát is, az ő tárgyaiból tudtak legtöbbet, azokat tanulták legkönnyebben és azokat szerették legjobban. Az a kérdés most már, mik az ilyen kiváló tanításnak a kellékei. Első kellék a tanár bőséges szaktudása. Hogy Batta István e tekintetben mit ért, csak később feltüntetendő gazdag szakirodalmi munkásságára kell rámutatni, amelyből kitűnik, hogy szaktudományainak nemcsak kész eredményeit ismerte nagy gazdagsággal, hanem behatolt azok fejlődésének