Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

6 az élők megjelenését, mély megindulással idézzük az imádságnak és tanításnak e hajlékába fenkölt szelleműket és áldó imádság mellett mondjuk el szent neveiket. De várjuk országunk közoktatásügyének vezérférfiait, a magastekintetű és messzelátó kultúrpolitika képviselőit, akik a sokféleségben és szétágazásban biztos szemmel és nem akadozó kézzel képesek megteremteni az egyetemes érdeket, az egységet, a harmóniát. Bizonyára nem véletlen dolga, hogy két négyszázéves történet párhuzamossága mellett, az uralkodó család fényének és tündöklő nagyságának időszakában a legsötétebb az árnyék, amely a főiskolát befedezi. És amikor az elvégezés szerint e hatalom elhomályosodott, nagylelkű igazságszolgáltatással igyekszik jóvátenni századok mulasztását és intézményes elégtétel kötözi be a kapott seboket, egy magas röptű szellem nagysága gondviselészerű elgondolásából. Korszakunk könnyen kapható arra, hogy Ítélettel sújtson magasságot és mélységet, mivel a nemzeti fellendülés utolsó félszázadának idején nem fogadta el iskolánk a nyújtott kezet. Ennek matematikai pontossággal kiszámítható következménye volt a mély ponthoz zuhanás, a versenyképesség feladása, a lassú, de biztos sorvadás. De minden óvatosság indokolt volt, minden rettegésnek történeti magja volt az elmúlt századok tanulsága alapján. Ha most a töprengő nyomástól felszabadult lelkek felhőtlen homlokkal fogadják az ország tartozásának nemes formák közt nyújtott adóját, szeretnőnk ott látni a nemzeti kultura fősáfárjait a mi ünnepünkön, mely nem annyira záróköve 40 évtizednek, mint eligérkezés és fogadalom tétel a nagy mesgyén újabb századokra. Várjuk mindazokat, akik e főiskolának növendékei voltak s innen mentek széjjel a magyar életbe. Ha a történelem fel tudná jegyezni, hogy iskolánkból mennyi szilárd jellem, mennyi nemes tett, mennyi szent elhatározás, mennyi tiszta szív, mennyi magasztos hivatás, mennyi becsület, igazság, szeretet áradt ki a mi társadalmunkba, hivatalainkba, bírói székeinkbe, falusi parochiánkba, jámbor iskolamesteri hajlékainkba és mindenüvé, ahová betette lábát a pataki diák: akkor értené meg a kívülálló, hogy mit jelentett a büszke szó, amely főiskolánkat a magyarországi reformátusok iskolájának nevezte. A legegyszerűbb, szerény kis állástól fel a legmagasabb kormányzó-székig és fényes társadalmi trónusig a pataki diákok ezrei voltak rettenthetetlen őrei a kemény kálvini tanoknak és orthodoxa religionak, — de egyúttal martyrságig áldozatos hősei a nemzeti függetlenség évezredes gondolatának. Korszakok kezdő harcosai e falak közül indultak útnak; minden nagy nemzeti korszak vezérei és harcosai közt, múltban és jelenben, gályákon vagv sziklabörtönökben, ott vannak a főiskola fiai. Mily őserőnek, mily