Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

Dr. Csiky Kálmán emlékezete. Irta : dr. Trócsányi József. Ha a sárospataki ref. főiskola elhunyt tanárai közül csak azokról emlékezne, akik egy hosszú nagy pályát futottak be s nagy és tartalmas életük kincseivel gazdagították a főiskola életét; ha az érdem és elismerés csak azoknak járna, akik évtizedeket töltöttek a főiskola szolgálatában; ha csak azoknak a sírját és emlékét állnánk körül kegyelettel, akiknek munkájáról, tevékenységéről, irodalmi működéséről köteteket lehetne írni, akkor most nem gyűltünk volna öszsze e helyen áldozni a rövid tanári pályát megfutott dr. Csiky Kálmán emlékének. Ha azonban a főiskola, amint szeretjük hirdetni: Alma Mater, amely összes munkásait, tanárait s tanítványait testvéri közösségbe foglalja össze, testvéri szeretetbe, amely nem ismer nagyságot és kicsiséget, sem időhatárt, mert a szeretet végtelen, — akkor méltán történik itt dr. Csiky Kálmánról is emlékezés, mert a tápláló anyának épúgy, mint a szülőanyának még fájdalmasabb gyász egy sok Ígéretet tartalmazó ifjúi életnek a korai elvesztése, mint egy hivatását betöltött s hosszú munkásságra visszatekintő életnek a természetes elmúlása. Dr. Csiky Kálmán mindössze 5 évet töltött főiskolánk szolgálatában s immár 19 éve költözött el az élők sorából. Hogy ily megkésetten történik róla emlékezés, az a hazánkra ránkszakadt világháborúban, az azt követő gyászos eseményekben, országunknak és főiskolánknak a jogakadémia megszűnésével kapcsolatos megcsonkulásában leli magyarázatát. Reám, ez emlékezés írójára hárult már régebben az a kegyeletes kötelesség, hogy néhai Csiky Kálmán emlékezetét főiskolánk körében felelevenítsem. Azonban mostoha körülmények — katonáskodás, hadifogság, a jogakadémia vergődésével, majd megszűnésével járó nehézségek, ezer irányú elfoglaltság — akadályoztak feladatom teljesítésében. Most, hogy végre időt nyertem ahoz, hogy itt felidézzem elhunyt jó kartársam és barátom lelkét, amely a lélek halhatatlanságánál fogva közöttünk van, esedezem hozzá a késedelem miatti bocsánatért! Én, ismerve az ő nemes lelkét, amely maga volt a megtestesült figyelem és előzékenység, hiszem, hogy megbocsát.