Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930
13 egyik legmesszebbre néző része, az egyház páncéltornya, védelme a hitnek, rettegése a hitetlenségnek. A hittanhallgatók kiköltözésével megürült u. n. Zsindelyházban megnyílt a kis-internátus, amelyben felényi lakásbérért segélyre szoruló, érdemes gimnázisták nyertek elhelyezkedést, egy ifjú tanár felügyelete mellett. Tisztában vagyunk vele, hogy lehetne teljesebb a fölszerelése és nem is mondottunk le vágyainkról. De egyelőre segélyezés kellett minden áron és az Ínségben mintha teljesebb és szebb volna minden, mint a sivár valóságban. Az angol internátus alapköveinek letételét is megünnepeltük. Csak ugy csendes családi körben, hogy ne zavarjuk a jubileumi nagy ünnep előkészületeit. Hosszú évtizedek édes álma nyert valósulást és végtelenül boldog belső örvendezés reszkettette szíveinket: íme az Úr megáldja a benne bízókat és megsegíti hívő gyermekeit. Éppen 2U éve vettük meg a telket e célra és most jött el az időnek teljessége. Legyen Istennek kegyelme, áldása a nagy célokat szolgáló intézményen, hogy teljesüljenek a vágyak és remények, Istennek dicsőségére, hazánk javára és főiskolánk dicsekedésere. A mi áldást osztogató, megértő lelkületű, kegyelmes jóindulattal bennünket felölelő közoktatásügyi miniszterünket iskolánk legnagyobb jóltevői között őrizzék és áldják kövek és lelkek. Nem lehetünk eléggé hálásak azért, amit a mi elesettségünkben tett értünk. És e falak közt nem szabad egy percig sem aludni a hála oltárán a tűznek. Főiskolánk ellen lenne az áruló, aki mély, őszinte hódolattal nem borulna le kormányzatunknak bölcs és nemeslelkü áldozatkészsége előtt. Ez a nagy és sorozatos áldozatkészség nem csak a köveket építi, hanem erőt ad arra is, hogy a belső kiépítés arányos legyen a falak magasságával. Az elmúlt iskolai évben újból több főiskolai tanár nyert külföldi tanulmányútra segélyt és ifjuságunk több tagja kapott külföldi iskoláztatásához támogatást. Dr. Gulyás József tanár Németország nagy kultúrközpontjait járta be és a könyvtárak és intézmények ismeretével gazdagodva tért vissza. Nóvák Sándor kartársunknak régi vágya teljesült, amikor Franciaország és Páris művészi alkotásait tehette tanulmányainak tárgyává, hogy költői lelke meggazdagodjék új benyomásokkal. Dávid Zoltán Olaszország és Róma örök szépségeit tanulmányozta és az évezredes emlékek is bekapcsolódtak hivatásos tanári lelkületének lélekformáló eszközei közé. Még ezzel sem merült ki a miniszteri nagylelkűség. Jubileuma felé közelgő főiskolánk sebei közül gyógyítani iparkodott azokat is, amelyek ma legjobban szem előtt vannak. Ifjúságunk testi nevelésének lehetővé tételére segélyt adott arra, hogy tornacsarnokunk padlóját elkészíttessük, új vetkőző helyiségeket építsünk, egy mosdót tussoló helyiséggel