Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1929

186 törökhöz, aki tudtára adta a szultánnak a nagyváradi szer­ződést. 2 0 Ferdinánd azt hitte, hogy ezzel végveszélybefogja dönteni Szapolyait. Pedig önmagát döntötte veszélybe, mert Szapolyai 1540. júliusában Erdélyben, hol a Majláth és Balassa vajdák által támasztott mozgalmat akarta lecsillapítani, meg­halt. Halála előtt pár nappal kapta az örömhírt, hogy fele­sége fiút szült; még volt annyi ereje, hogy fiát a halálos ágya mellett állók és Szolimán oltalmába ajánlotta. Ez azt jelentette, hogy a szultán segítségével koronázzák meg. Abban az izgatott hangulatban, mikor a váradi szerző­dés évében úgy Ferdinánd, mint Szapolyai a török támadá­sától tartottak, Perényit az első erdélyi gyűlésen Szapolyai mellett látjuk s valószínű, hogy a másodikon is jelen volt. Mikor lehiggadtak a kedélyek, elmúlt a török veszedelem, Szapolyai megnősült. Perényi, Werbőczy, Brodarics és Homon­nay Drugeth István hozták Magyarországba a menyasszonyt. A lakodalmon történt aztán, — Istvánffy szerint — hogy boroz­gatás közben Serédy Gáspár, Ferdinánd követe, a kancellári méltóságot igérte meg ura nevében Perényinek, ha elpártol Szapolyaitól. Ferdinánd utólag helyeselte Serédy eljárását s levélben értesítte erről Perényit. 2 7 Hogy így volt-e ez telje­sen, nem igen vonhatjuk kétségbe. Tény, hogy egyelőre ke­veset szerepel. 1539-ben, mikor a két király között végleg elmérgesedett a viszony, ismét hire járt, hogy jön a török Magyarország ellen, kiirtja az összes magyarokat s helyökre tatárokat telepít; beszélték továbbá, hogy Szapolyait áruló­nak, hitszegőnek tartja, mert Ferdinánddal egyességet kötött, kinek nem adja az országot semmiesetre, hanem inkább Perényi Pétert teszi királlyá, ha Jánosnak gyermekei nem maradnak.' 2 8 Ezek mind kósza hirek voltak, de jellemző, hogy általuk Perényi neve is forgalomba került. Perényiről még ez év őszéről van egy adatunk; u. i. Ferdinánd meg­engedi neki, hogy Magyarországból Olaszországba gabonát szállíthasson. 18 8 Nagyobb szerepet fog játszani Szapolyai halála után, midőn rögtön Ferdinánd pártjához csatlakozott. De már előző­leg tárgyalások indultak meg átpártolására vonatkozólag. El­pártolásának oka valószínűleg az erdélyi eseményekkel hoz­ható kapcsolatba, ő maga azonban a törökbarát politika meg­erősödésével indokolta. 18 0 Nem kis mértékban hatással lehe­tett rá az is, hogy Szapolyai udvarában Martinuzzi mellett úgy ő, mint a többi magyar urak igen háttérbe szorultak; Szalay: i. m. IV. 202. Istvánfíy: i. m. XIII. 139. 12 8 Mill. tört. V. 133. 12 9 E. E. III. 409. 18 0 Lukinich Imre: Erdély területi változásai. 19. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents