Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1929

149 Gonddal írt, formás betűi arra mutatnak, hogy nagy gyönyörűsége telt neki ebben a munkában. 1910-től a gazdasági választmánynak tagja, később jegyzője is volt. Ebben a minőségében is derekasan megállta helyét. Több életrevaló indítványt tett és a tanügyi érdekeknek lelkes szószólója volt. Részletkérdéseket kidolgozó bizottságokban is szívesen közreműködött a főiskola anyagi ügyeinek intézésében. Bár a gazdasági ügyektől távoleső légkörben nevekedett, s eddig csak hivatásának élt, még is a főiskola iránt táplált, sokszor aggódó szeretete sokszor a legnehezebb és legiaradságosabb gazdasági ügyek elintézésére is képessé tette. Emellett szól a tápintézetnek háború alatti élete is, melynek ő 1914 szeptemberétől haláláig vezetője volt. Nagy gondot fordított az étkezés változatosságára, bőségességére, ízletességére; ez által is megmutatta a tanuló ifjúság iránt érzett szeretetét. A kiméréseket, ellenőrzést, számadásokat a legaprólékosabb pontossággal végezte. A rendeléseket nagy körültekintéssel és előrelátással hajtotta végre. Abban az időben is, midőn az élelmiszerek beszerzése szinte lehetetlen volt, az ő jó előre történt gondoskodása, fáradhatatlan utánjárása biztosította a tápintézet zavartalan működését. Az élelmiszerek beszerzésében tanártársainak is nagy segítségére volt azokban a nehéz időkben. A káború alatt több ízben behívták katonai szolgálatra, de csak rövid időre, mert szemének gyengesége és itthoni pótolhatatlansága miatt mindannyiszor felmentést kapott. 1919 október 31-én lépte át utoljára a Főiskola küszöbét. A reformáció emlékünnepélyéről feleségével együtt tért haza. Útközben a tápintézetbe ment be. Tápintézeti felügyelői tevékenykedése közben este 6 órakor fúrta át mellét az ablakon át belőtt gyilkos golyó. Utolsó perceiben is gondolt hivatali kötelességére és a maga mellé hivott kis családját vigasztalta. „Mondjátok meg Radácsi úrnak, minden rendben van". „Ne aggódjatok Irénkém" voltak utolsó szávai. A haláleset miatt összehívott köziskolai-széki gyűlésen elmondott közigazgatói beszéd néhány jellemző sora a következő: „Az a golyó, mely az ő szivének dobogását megállította épen azt az egyént ragadta ki ami különben is megritkult sorainkból, akinél, hűségesebb és odaadóbb munkása a Főiskolának nem lehet senki. Maller Sándornak valósággal szenvedélye volt a másokért való munka. Nem jellemezném helyesen az ő egyéniségét, ha csak annyit monganék, hogy a kötelességteljesítés példaképe volt; Maller Sándor nemcsak kötelességét teljesítette példás lelkiismeretességgel, hanem ezen túlmenőleg is a szó szorosértelemében kereste magának a munkát". A gimn.-széki jegyzőkönyvben idevonatkozólag többek közt a következő sorokat olvassuk: „Nem egy tanárt vesztettünk el benne, hanem egy pótolhatatlan embert, kidő-