Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1928

5 jekkel való örök viaskodás. Emberfeletti a feladat, ami éppen i jövő nemzedékre vár. De a Rákócziak földjén a Rákócziak egész jelmonlata kell hogy eszünkbe jusson: „Pro Deo, pro Patria et oro libertate !" Úgy gondolom, hogy főiskolánknak sem lehet íülönb jelszava ennél. És ennek első tagja „Pro Deo" nem ehet üres szó, mert Isten nélkül a szabadság szabadossággá, a liberalizmus libertinizmussá lesz, a hazaszeretet pedig üres frázissá vagy féktelen demagógiává. Főiskolánk ikkor élte fénykorát, jelentősége, nevelő hatása akkor volt [gazán országos, amikor e jelszó fennen lobogott zászlóján. Főiskolánk ma is ezzel a jelszóval lehet igazán naggyá. De le is járt már ma a liberálizmusnak a korszaka. Olyan időket élünk, amikor az élet számára féket, korlátokat állítanak fel. Örök törvények alá kell rendelnünk az életet. „Pro Deo!" Istenért, az Ő ügyéért harcoló katonákra van szükségünk, az Isten uralma alatt meghajló nemzedékre,. férfias jellemekre, mert ez alatt az uralom alatt duzzad meg az igazi jellemerő. Az Istenért való szolgálatban legteljesebb a szabadság. Itt érik meg a lélek nagy feladatokra. Itt fokozódnak fel a kötelességek. Itt nő a nemzetért való felelősség. Itt fejlik ki az a bizonyos lelki militarizmus, amelyről Ravasz László beszél. Meggyőződéssel vallom, hogy csak az Isten uralma alatt engedelmesen meghajló magyarok lesznek képesek összetörni Trianon bilincseit! Nemzetünk minden heroikus erőfeszítése azért olyan meddő, mert nem akarja magát alávetni ennek az uralomnak. Semmi sem fontosabb ifjúságunkra, minthogy magát odaszentelje Isten örök céljainak szolgálatára. Megfürdettük lelkünket eszméink azurtiszta légkörében, most fordítsuk tekintetünket lefelé és nézzük meg, milyen mértékben vitt bennünket ez a lezáruló esztendő céljaink felé. Lefelé néző tekintetünk előtt kibontakozik egy gyorsütemű, sürítettmunkáju, eseménydús esztendő. Felette sokszor megjelentek a gyász sötét fellegei, meg a kétség, olykor a keserűség borulata, de igen sokszor kisütöttek felettünk az örömnek, a reménységnek, a bizalomnak napsugarai. Úgy robog el lelki szemeink előtt az elmúlt esztendő, mint egy megáradt, partjait szaggató, medréből kiöntő folyó. Folyása nem egészen tiszta, fölötte még köd borong, de hisszük, hogy a ködben Isten lakik, érezzük, hogy az Ő Lelke munkál közöttünk, s visz minket nagy lépésekkel örök céljaink felé. Valamikor főiskolánk az államkormánytól független életet élt. Az elmúlt évszázadokban sokszor szilárd bástya volt a kormányhatalom elnyomó törekvéseivel szemben. Ma már nem élhet a kormánytól független életet. Különösen nem az olyan kormánytól, amelynek oly nagy koncepciójú, friss életet árasztó, alkotó szellemű kultuszminisztere van, mint gr.