Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1928
53 sedést mutat, a tavalyi 14-hez mérten, de óhajtandó volna, logy minél többen tanulják. 6. A gimn. vegyes-karról, melyben a művészi énekeket gyakorolják válogatott tanulóink, szintén itt kell említést tennünk, bár az iíj. egyesületek (XX. B.) alatt is fel vam smlítve. Ez az egészen új vegyeskar részt vett a Budapesten tartott hetedik középiskolai dalosversenyen és onnan aránylag szép eredménnyel tért haza, mert díszoklevelet nyert arról, hogy a II. csoport III. győzelmét nyerte meg. Kétségtelen, hogy ebben az oroszlánrész a B. Szűcs Ferenc énekes zenetanáré, aki nagy buzgósággal, szeretettel és ismert szakértelemmel vezette és tanította őket. Ez annál örvendetesebb, mert hosszú-hosszú idő óta ez volt az első eset, hogy gimnáziumunk ifjúsága részt vett a többi magyar középiskolákkal való mérkőzésben. 7. Ugyancsak itt kell felemlítenünk, hogy a gimn. zenekar, amely az előző évben alakult, tovább folytatta örvendetes munkáját s a különböző ünnepélyeken, a gimn. estélyen, zene vizsgán és záróünnepélyen szereplése nagy tetszésben részesült. További fejlesztéséről újabb tervek érlelődnek. Ennek vezetője is B. Szűcs Ferenc zenetanár volt. 8. A céllövészetet a VII. (51) és VIII. (43) osztály növendékei, összesen 94, ez évben is tanulta és gyakorolta, Reviczky Imre százados buzgó vezetése mellett. A gyakorlatokon gyakran részt vettek az illető osztálytanárok is: Nóvák Sándor és Szilágyi Benő, tart. századosok. 9. Az V. oszt. növendékei tavasztól az iskolai újonnan létesített botanikus kertjében délutánonként, a fiúk öntevékenysége és a növények megismerése céljából kerti munkát végeztek, Hallgató Sándor tanár vezetésével. d) Szertárak. Miután a gyűjtemények, szertárak részben közösek, ezek felsorolása a XX. A) alatt van. Ezeken kívül meg kell említenem, hogy a rajzszertár gyarapodott azokkal a tárgyakkal, amelyeket Deák Géza rajztanár, mint a saját gyűjteményének tárgyait, a rajztanításnál mintául használt, s amelyeket most a rajzszertárnak ajándékozott: 5 drb. fakulacs, 1 drb. seregkulacs; lószerszámvasak, sarkantyúk, kengyelek, kardok (régi leletből), összesen 15 drb. e) Könyvtárak. A főiskolai nagy könyvtárról, az Erdélyi Önképzőkör és az I. Rákóczi György Egylet könytárairól a XX. sz. fejezet A) és B) pontjai alatt találhatók az adatok. Az ott fel nem sorolt, még csak alakulóban levő, vagy csupán itt felsorolható könyvtárak a következők: 1. Tanári kézi könyvtár. Alapját 1927—28-ban vetettük meg. Ez évben a gyarapodás: 28 mű, 45 kötetben. Mostani állománya: 217 mű, 475 kötetben. A Révai-lexikon elveszett 4 kötetét pótlólag megvettük 82—82 P-ért. Szükségkövetelte kibővítése csak megfelelő, állandó elhelyezés után remélhető. A tanári kézi