Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1928

27 felújítása élő erőket áraszt be főiskolánk életének vérkerin­gésébe. Ezért tartottunk junius 9-én ilyen emlékünnepélyt néhai Kérészy István professzor felett. Az imateremben tartott emlékünnepen megjelentek a hazatért professzor gyermekei, Kérészy Gyula sátoraljaújhelyi mérnök, Kérészy Zoltán egyetemi tanár, Kérészy Sándor és Árpád ügy­védek, hozzátartozóikkal. Ott volt csaknem teljes számban a tanári kar és képviselve volt az ifjúság is. Az ünnepélyt a XC. zsoltár éneklése vezette be, amelyet az egybegyűltek énekeltek. Ezután Elekes Imre tartotta meg nagyszabású emlékbeszédét s a Főiskolai Kórus pompás előadása zárta be az ünnepélyt, a XCI. zsoltárt énekelve. Ugy az események nagy sorozata, mint azoknak súlya miatt egyik legkiemelkedőbb napja volt főiskolánk életének junius 16-a, az évzáró ünnepélynek a napja. A P. D. 0. Sz.-nek évi összejövetelével kezdődtek ennek a napnak az eseményei reggel 8 órakor. Ennek keretében üdvözölték a főiskolát és a szövetséget a 10, 20, 25, 35, 40 és 50 éves érettségi találkozóra összegyűlt öreg pataki diákok. A találkozó csoportokban felsoroltakon kivül ott voltak még Kazinczy Gábor, a szövetség szeretetreméltó elnöke, a buda­pesti csoport képviseletében Rácz Gábor altábornagy, Jan/ca Károly, Farkasfalvi Farkas Géza főiskolai gondnokok, Ber­náth Aladár ig.-tanácsos, Gr. Hoyos Viktor, dr. Kun Zoltán, főisk. orvos, Makláry Papp Miklós, dr. Szabó Sándor ny. tanárok, dr. Rácz Lajos, a szövetség elnöke, dr. Mátyás Ernő közigazgató, Elekes Imre gimn. igazgató, Biró Lajos, Sebeö Gyula, dr. Vitányi Miklós, Kimer Bertalan, Györy Kálmán. Nagy Sándor, Tomory Dezső, dr. Izsó Bertalan, Ujj Lajos, Glosz Nándor, dr. Siska István, a gimnázium és a theologia összes tanárai és még sokan mások. Egy zsoltáros dallam elhangzása után Kazinczy Gábor mondott lelkesedéstől és meleg ügyszeretettől buzgó el­nöki megnyitó beszédet. Nóvák Sándor főtitkárnak a P. D. O. Sz.-e f. évi munkájáról szóló lüktető erejű beszámoló be­széde nyomán nemcsak a lefolyt esztendő életéről nyertünk eleven, szines képet, hanem bepillantást nyerhettünk a szö­vetség jövő programmjába is. Megtudtuk, hogy a szövetség mindig nagyobb súllyal akar bekapcsolódni a főiskola éle­tébe, hogy tevékeny részt vesz annak 400 éves jubileuma előkészítéséből, hogy az iskolakertben felállítani készül Ka­zinczy Ferencnek és Kazinczy Lajos honvédtábornoknak a szobrát, hogy mindig több anyagi erőt akar összehordani a főiskola diákjainak, intézményének segélyezésére. A f. évben 200 P.-őt adott szorgalmas diákok jutalmazására, 200 P.-őt a nagy könyvtár céljaira. Nóvák Sándor e beszámolója és a Kazinczy Gábornak

Next

/
Thumbnails
Contents