Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1928

25 nyilatkozását főiskolánk ügyének támogatására. — A Gr. Bethlen István miniszterelnök urat képviselő Darányi Kál­mán államtitkár válaszában egyszer azt hangsúlyozta, hogy alig találhat ügyünk mélyebb megértésre, mint nála, hiszen í> is egy hasonló (pápai) főiskolának gondnoka. De elmon­dotta azt is, hogy a Miniszterelnök úr is meleg érdeklődéssel viseltetik Patak iránt s kifejezte azt az Ígéretet, hogy figyel­mét ebből az alkalomból is fel fogja hivni ügyünkre. — Wekerle Sándor pénzügyminiszter úr első egyszerű, nyilt szavával megnyerte a küldöttség teljes bizalmát. Válaszában elmondotta, hogy nemcsak azért táplál rokonszenvet a sáros­pataki főiskola iránt, mert családi kötelékek fűzik Zemplén­hez, hanem azért mindenekfelett, mert az a puritán neve­lési mód, ami fennáll a pataki főiskolában, különös mérték­ben megfelel az ő takarékossági politikájának. Ezért fokozottan szükségesnek tartja a főiskola támogatását. Hogy budapesti küldöttségjárásunk milyen döntő siker­rel járt, annak bizonyságául hadd említsem meg, hogy pár tiéttel azután értesítést kaptunk, hogy kívánságaink száz szá­zalékban teljesíttettek. Mielőtt tovább haladnánk krónikánk­ban, itt is meg kell emlékeznünk Farkasfalvi Farkas Géza agilis világi gondnokunknak szerepéről. Ő volt az egész kül­döttségjárásnak, előkészítésének, sikere biztosításának a fő­rendezője. Március 15-ének a nagyarányú megünneplése sáros­pataki főiskolánknak legnemesebb hagyományai közé tar­tozik. Örömmel állapítjuk meg, hogy nemcsak keretei tágul­nak évről-évre, nemcsak vonzó hatása fokozódik évenkint, tianem belső tartalomban, lélekben, a nemzeti érzések intenzitásában és tisztaságában is évről-évre gazdagabbá válik. Ünnepségünk első momentuma a reggeli 7*9 órakor tartott szokásos istentisztelet volt, a nagy templomban, amelyen az ifjúság, tanári kar, a nagy közönség sere­gének megindult honfiúi érzéseit, áhítatos könyörgését, Darányi Lajos szénior emelte az Egek Urához. — A napnak a központjában a d. u. 3 órakor, a tápintézeti he­lyiségben tartott ünnep volt. Darányi Lajosnak a közigaz­gatói jelentésben emiitett lelkes ünnepi beszéde mellett méltó módon vette ki részét abból a Főiskolai Kórus, az Ifjúsági Zenekar, a Gimnáziumi Vegyeskar és a Szavaló Diákok. Az ünnepély műsora a következő volt: 1. Szabados: Hiszekegy. Énekelte a Főiskolai Kórus. 2. Nyitány. Előadta az Ifjúsági Zenekar. 3. Petőfi: Talpra magyar. Szavalta: Majoros István VIII. g. o. tanuló. 4. Alkalmi beszédet tartott Darányi Lajos szénior. 5. Pályanyertes ódáját szavalta Komáromy Sándor IV. é. hittanhallgató. 6. Nóvák Sándor: Daltréfák a) Hallot­tátok jó vitézek ... b) Azt beszélik . .. (Vegyes karra feldol­gozta B. Szűcs Ferenc). Előadta a Gimn. Vegyeskar. 7. Re-

Next

/
Thumbnails
Contents