Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1927

5 rúdon, hogy az ősöktől megszabott irányoktól semmiféle vihar el ne hajlítsa. Micsoda óriási erőforrás úgy az egyénre, akit a Gondviselés e szerencsében részeltet, mint az anyaintézetre, amely ilyen képességekkel van Istentől felruházva, hogy egyetlen ember életéből 48 évet ugyanazon főiskolában töltsön, tehát annyit, amennyi több az átlagos emberöltőnél és amennyi egy nyolcadát jelenti sokszázados főiskolánk élettörténetének ! Mily hűséges edénye az ilyen azoknak az érzéseknek és gondolatoknak, azoknak a nemes és magasztos tradícióknak, amelyek köveket túlélve, itt rajzanak e hegyen épített városban, ennek alkotják levegőjét. És ez a jelenség épen nem ritkaság főiskolánkban. Ha történelmét forgatjuk, ha a tanulók névsorát tanulmányozzuk, korszakonként újulnak meg lelki szemeink előtt családok és nevek, úgy, hogy e főiskola anyakönyve igen sok kálvinista család halhatatlanságának és nemességének ragyogóbb bizonysága minden kutyabőrnél és donációs levélnél. Csak ez teszi előttünk érthetővé a főiskolához való azt a ragaszkodást, amely az ideiglenes megszálló erők fegyvertüzén át, életkockáztatással is keresi az iskolát, ahol tanultak apáik, őseik, tizediziglen. Kölcsönösen életszükség lettek egymásra: jaj volna, ha nem éreznék e lángoló szükséget, amely ide vonzza, a lelki világ minden mágnesének leküzdhetetlen erejével; és százszorosan jaj volna, ha megszűnne e főiskola ilyen erőforrás lenni, hogy bárhol legyenek, bármit tegyenek, akaratlanul és önkéntelenül itt kell lennie egy szemüknek, legszárnyalóbb gondolatuknak és legforróbb érzelmüknek. Én, fájdalom, ez erőforrásnak csak részben lehetek örököse. Nem itt tanúltam s az a közel negyedszázad, amelyet az Isteni Gondviselés itt engedett töltenem, még a legbensőbb odaadás, a minden szent kapcsolat keresése dacára sem pótolhatja a hiányát annak, hogy a gyermekkor rejtélyes, csodás világát nem itt töltöttem. De mégis közelállónak éreztem magam s szinte az első perctől úgy éreztem, hogy hazajöttem, itthon vagyok, mert e főiskola testvéröccsének, a nagy Bethlen Gábor fejedelmi iskolájának voltam örökké hálás lelkű fia. E két főiskola talán legpregnánsabb kifejezője a magyar és református iskolának, mert alapításának alapvető gondolata, magasztos hivatása, csodákkal teljes életfolyása, a nagy felemeltetés és irtózatos próbákra vettetés, bámulatos hasonlóságokat tüntet fel, egyéniségük és karakterük teljes megőrzése mellett is. És most, amikor az erdélyi Testvérintézet parazsát hamvadásra készteti a gonosz idő és durva erőszak, amikor a fejedelmi alapítás nemzetfejlesztő energiáit megsemmisítéssel fenyegeti, hacsak egy időre is, a kultúrát megérteni sem képes balkáni hatalom, — százszoros felelősség kötelessége háramlik e főiskolára, hogy