Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1924

4 II. Közigazgatói jelentés az 1924—25-iki iskolai évről. Meghalt-testvéreihez, az elmúlt évekhez hozzászáll e percben a befejeződött 1924—25-iki iskolai év. Amit tartalomként magával visz, az nem lesz új. Az elmúlt iskolai év itt nem jelentette új oltárok építését, új ideálok szolgálatának kezdetét. Itt minden egy örök és halhatatlan ideál szolgálatát jelenti. Nincs a magyar földön hely, amelyen halálosabb hűséggel és lángolóbb szeretettel szolgálnák ezt az eszményt, amely a magyarság szívéből fakadt a nagy reformáció lelkének kitöltetésekor, amelyet fejedelmi alapítók, áldott jóltevők, jövőbe látó kormányzók, nagy tanárok és tanítványok Istennek áldozatul ajánlott cselekedetein és életén keresztül ennek a léleknek állandó fuvallata táplál s amely eszmény : a hit mennyei erejétől megszentelődött magyar nemzeti művelődés. Hisszük, hogy szent ez a hely; itt az örökkévalóság levegője vesz körül. Itt minden év ugyanazon százados fának újabb gyűrűje; minden időszakasz ugyanazon örökkévalóság szerves része; minden munka az örökké élő sárospataki főiskola szentséges hivatásának újabb szolgálata. Dicsőség a magasban Istenünknek, hogy ebben az évben is a mi küldetésünk nagy hite a Mózes csipkebokraként égett, lángolt lelkünkben! * Mi számoltunk a pusztai vándorlás éveivel. De amig bennünk zokogott szegény és elvettetett nemzetünk minden fájdalma s a prófétai szó: „Bárcsak a fejem vízzé változnék, a szemem pedig könnyhullatásnak kútfejévé, hogy éjjel-nappal sirathatnám ... az én népemet" (Jer. 9. 1—2), állandó igyekezetünk és minden gondunk az volt, hogy itt minden erő és minden gondolat a nemzet feltámadásának ügyét szolgálja a legelső, legkisebb, legjelentéktelenebb leckétől a legutolsó csengettyűszó elhangzásáig. A keleti végvár éber lelke virrasztott szívünkben. A nemzetmentés lázas és vajúdó gondolatai közt, amelyek ott forrongtak gyötrődő nemzeti életünkben, gyűlölködés és szélsőséges vakmerősködés, politikai, társadalmi vagy felekezeti izgató jelszavak helyett, tisztán felismertük, hogy a mi munkánk csak egy lehet: imádságos csendben, odaadó lélekkel, fokozott mértékben vállalni azt a nemzetnevelő munkát, hogy hitében, gondolkozásában, erkölcsében és életében újjászületett magyarság lássa meg és végezhesse itt azt a missziót, amelyért Isten a magyar nemzetet e helyre, ezeréves határai közé helyeztette s amelyen meg fogja tartani, mint az ő örök gondolatai hordozóját. Hogy ez a lélek a nemzet életének erejévé legyen, azért