Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1924

23 nyező szerencsés közreműködése folytán csökkent, igy két theol. tanszék betöltetlensége révén, ami azonban egyáltalán nem kívá­natos módja a költségvetés könnyebülésének, főleg azonban azon a réven, hogy az állam az 1924. év tavaszán kiadott attól a ren­deletétől, mely a gimn. tanárok fizetésének 50°/ o-át akarta a fenn­tartóra hárítani, eltért és a pataki főiskola terhét a lefolyt évre 18%-ban állapította meg. Ezért a főiskola az 1924 őszi egyház­kerületi közgyűléstől már csak 260 q búzára előirányzott hiány fedezését kérte. A befolyt összeg ezt a hiányt nem fedezi s így — bár az 1924/25 év zárószámadása még nem készülhetett el — előre láthatólag közpénztári hiánnyal kell számolni Anyagilag fontos eseményei még az iskolának a lefolyt tan­évben a theol. tanárok fizetésének rendezése, habár egyelőre a bizonytalan anyagi helyzet folytán csak személyi pótlék formájában, továbbá az iskolaszolgáknak az állami nyugdíjintézetbe való fel­vétele, ami tetemes nyugdíjjárulék megterhelését jelenti az iskolá­nak, de viszont ezt a rég vajúdó kérdést megnyugtatóan oldja meg. A tanítóképző átvétele tekintetében a gazd. vál. több izben kifejtette, hogy annak a főiskola terhére való visszavétele a főiskola biztos anyagi csődjét jelentené, miért is a tárgyalások oly irányban folynak, hogy a tanítóképző visszavétele az egyházkerület terhére történnék a főiskolától való teljes anyagi függetlenítés mellett. Igen nagy az egész főiskolában a tanügyi felszerelésbeli hiány. A tanügyi kiadásokra 1500 ar. korona van 1925/26-ra elő­irányozva a békebeli G—7000 K helyett, ami tekintve egy évti­zedes visszamaradást, alig tekinthető komoly összegnek a nagy­könyvtár, fizikai szertár, tornacsarnok s az összes egyéb iskolai szertárak fejlesztésére. Avultak a tantermek padlói, ablakai, az iskolapadok. Mind e hiányokat pótolni a legközelebbi idők sürgős feladata. 1924 novemberétől állandóan alkalmazott asztalosmester dolgozik az egyre jobban avuló felszerelések s épületek rendbe­hozására. Az 1925/26. évi költségvetésbe felvetteknél sokkal tete­mesebb összegek kellenének ahhoz, hogy a meglévő rendbeho­zattassék. Pedig új alkotásokra is kell gondolni. Theologiai és gimnáziumi internátust kellene építeni, mert most ez intézmények csak szoronganak szerteszórva az iskola különböző épületeiben. Az 1925/26. iskolai évre készült költségvetés 24 millió kor. hiánnyal számol, az 1925 julius 1 re esedékes 15—20°/ o fizetés­rendezést figyelembe véve pedig 140 millió korona hiánnyal, aminek a fedezésére tandíjemelés válik szükségessé, továbbá az egyházkerületi kulturadó további fenntartása. Közli: Dr. Trócsányi József gazd. vál. elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents