Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1924
101 telte meg. Az ünnepi előadások sorozatában, az Önképző-Társ. nevében előadást Szinyei G. tartott: A magyar irodalom ébredése és ennek a pataki iskolára tett hatása címmel. 1888-ban tanári működésének 25 éves jubileumát ünnepelte Orbán Józseffel, Emődy Dániellel s Nemes Ferenccel együttt. A köziskolai széken Ballagi Géza közigazgató üdvözölte, az Értesítőben pedig ezeket írta róla: Szinyei G. mint az irodalomtörténet tanára, nagynevű elődjének nyomdokaiba lépve, úgy a tanszéken, mint az irodalom terén, kiváló érdemeket szerzett magának. De — amiért különös hálával tartozunk neki — talán ő tett köztünk legtöbbet arra nézve, hogy szeretett főiskolánkat, annak múltját és jelenét a nagyközönség is minél alaposabban megismerje. Nem is reflektálván ezúttal amaz egyéni jeles tulajdonaira, melyek képessé tették őt már oly sokszor a köztünk esetről-esetre felmerült ellentétek kiegyenlítésére s az összhangnak köztünk való fenntartására." (11.1.) Az ifjúság a jubilánsokat s így Sz. G.-t is fáklyás zenével s külön üdvözlő küldöttséggel tisztelte meg. A főisk. igazgató-tanács a jubilánsok érdemeit együttesen jkvében örökítette meg. Tagja volt a főisk. igazgató-tanácsnak, előbb mint Mitrovics Gyula akad. és közig, helyettesítője 1893/4-ben, majd 1896-tól 1902-ig mint a tanári kar megbízottja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1894-ben és 1895-ben a máramarosszigeti, 1896-ban a székelyudvarhelyi, 1897-ben a marosvásárhelyi, 1898-ban a zilahi, 1899-ben a szatmári, 1900 ban a hódmezővásárhelyi ref. főgimnáziumhoz küldte ki kormányképviselőnek. Az alsózempléni egyházmegye tanácsbírói tisztségét 25 évig viselte. 1906-ban az egyházmegye közgyűlése, soha nem muló hálája jeléül Sz. G. érdemeit jkvébe iktatja. 1898-ban főiskolánknak a marosvásárhelyi ref. collegium könyvtárában őrzött legrégibb anyakönyve másolatáért az igazgatótanács 20 drb 10 frankos arannyal jutalmazza meg. Nyugalombavonulása után 2 évvel 1904 ben a király „a közoktatás, valamint a közügyek terén szerzett érdemei elismeréseül" kir. tanácsosi címmel tüntette ki; Sz. G. e kitüntetése megtiszteltess volt a főiskolára is, elismerése a főiskola szellemének és kulturális hivatotíságának (Értesítő.) Ez alkalomból a tanári kar is kifejezést adott köziskolai széki ülésén a kitüntetett iránt való elismerésének és nagyrabecsülésének, elvül vallván amaz apostoli nyilatkozatot, amely szerint .ha egy tag tisztességgel illettetik, egyetemben örülnek minden tagok." Comenius-tanulmányaiért a berlini Coinenius-Gesellschaft, amaz érdemek alapján, melyeket a Társaság munkamezőin szerzett, 1895-ben tagjai közé választja, részére díszes diplomát küld. A sárospataki ref. egyházközség egyháztanácsossággal tisztelte meg, később pedig Buza János főgondnok halála után évekig