Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1923

50 mint a mult évben körülbelül 8 q búza tőzsdei középára*. Minden hittanhallgató fizeti az állami nyugdíjjárulékot, amelynek összegét az állam később fogja megállapítani (ennek összege régen 20 arany korona volt.) Egyleti díjak: betegsegélyző egyleti díj: 4 a. k.; ifjúsági egyleti díj: 1 a. k.: ifj olvasó egyleti díj: 2 a. k. A folyamodványok, melyek a nagytiszt, és tek. igazgató­tanácshoz intézendők, augusztus hó 10-ig adandók be a theol. dékáni hivatalba. Közelebbi felvilágosítások a vallás- és egyháztu­dományi kar dékáni hivatalában szerezhetők. Egy iskolai Értesítő ára 11000 korona. B) A főgimnáziumra. A III—VIII. osztály javitó vizsgája augusztus 30-án délelőtt (szombat) lesz, az I—II. osztályé aznap délután. Ugyanezen a napon délelőtt lesz a • magán- és pótvizs­gálatok írásbeli vizsgája. Szeptember 1-én délelőtt 8 órakor kez­dődik az I. osztálybeli felvételi vizsga a ref. tanulók részére; más vallásúak felvételi vizsgára szeptember 2 án jelentkezhetnek ugyan­csak reggel 8 órakor. Ugyancsak szeptember 1-én lesz a magán és pótvizsgások szóbeli vizsgája. A tanítás szeptember 5 én kezdő­dik. A tandíjra vonatkozólag a Sárospataki Ref. Lapokban lesz közölve a végső megállapítás. Előzetes tájékozásul a következő összegeket jelölhetjük meg: Évi tandíj (félévi részletekben előre fizetve): prot. vallású rendes tanulóktól: 24 aranykorona; fűtési díj 6 a. k.; betegsegélyző egyleti díj :4 a. k.; más ker. feleke­zetűek tandíja: 36 a. k.; izraelitáké: 48 a. k. Vagyontalanok, valamint a ref. egyház tisztviselőinek és az u. n. köztisztviselőknek gyermekei külön elbírálásban részesülnek. Beírási díj: 4 a. k. Magántanulók tandíja: prot. vallásúak tandíja: 36 a. k.; nem protestánsoké: 54 a. k.; izraelitáké: 72 a. k Magánvizsgálati dijak : ref. vallású tauulóknak 1 mm. buza, más vallásuaknak 2 mm. buza. Összevont vizsga dija ref. tanulóknak \'/z mm. buza, más vallásuaknak 3 mm buza. Rendkívüli időben tett vizsga dija ref. vallásuaknak f/a mm. buza, más vallásuaknak 3 mm. buza. Különbözeti (felvételi) vizsgálat dija tárgyanként és osztályonként ref. vallásuaknak 5 kgr. buza, más vallású tanulónak 10 kgr. buza. Javitó vizsga dija tárgyanként 5 kgr. buza, rendkívüli idő­ben tett vizsgálatért tárgyanként 10 kgr. buza, máshonnan jött tanulóknak tárgyanként 10 kgr. buza. A tanárkar indokolt és okmányokkal igazolt kérelem alapján e dijak fizetése alól részben vagy egészben felmentést adhat. Ref. egyházunk belső hivatal­nokai (lelkész, tanitó) kérelmükre, kellő módon igazolt szegénység esetén minden dijnak felét fizetik, vagy a dijak fizetése alól egészen is felmenthetők. A búzában megállapított dijak a fizetés napját megelőző hivatalos budapesti tőzsdei jegyzésnek legma­gasabb árfolyama szerint készpénzben fizetendők. * Az összes díjakat véglegesen az igazgató-tanács fogja megállapítani; a véglegesen megállapított díjakról értesítés fog a Sárospataki Református Lapokban még szeptember előtt megjelenni.

Next

/
Thumbnails
Contents