Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1923

12 emelő imádsága után Marton János közigazgató tartott évnyitó beszédet (megjelent a Sp. Ref. Lapok 1923. évi 35—36. sz.) és dr. Révész Kálmán püspök intézett atyai figyelmeztető szavakat a tanuló ifjúsághoz. Ugyanekkor hódolt a főiskola b. e. Szinyei Gerzson emlékezete előtt a Harsányi István theol. tanár által nagy gonddal összeállított emlékbeszéddel. Okt. 6 án a városi templomi istentisztelet után csaknem valamennyi ifj. egylet díszgyűlést tartott. Okt. 9-én látogatta meg főiskolánkat Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. A Kormányzó Őfőméltóságát fenntartó, felügyelő és igazgató hatóságaink fogadták. A tanári kar és tanulóifjúság üdvözletét Marton János közigazgató a köv. beszéddel tolmácsolta: Főméltóságu Kormányzó Úr! A négyszázados sárospataki ref. főiskola tanári kara és tanuló ifjúsága látogatásának ez ünnepi percében hódoló tisztelettel áll meg Főméltóságod, Magyarország kormányzója, a legelső magyar ember előtt. Mi ezen a helyen, a magyar nemzeti művelődés századok megszentelte ez egyik ősi tűzhelyén — az örökkévaló Isten kegyelmes vezetése alatt, azt a lelket ápoljuk, őrizzük és terjesztjük, amelyen — még világok összeomlása közepette is — a nemzet örök élete nyugszik, amelynek szolgálatára rá kell tenni az életet. — Főméltóságodban ennek a léleknek, a törhetetlen magyar nemzeti akaratnak, a hősöket teremtő, hazaszeretetnek ércbe öntött szobrát csodáljuk, a Hunyadi Jánosok, a Kossuth Lajosok nemzetmegtartó ' őserejét. Azért végtelenül nagy a mi örömünk, hogy falaink közé érkezett. Itt időzése alatt felejtse el országlása gondjait. Itt a hódoló tisztelet, a hűség és szeretet csöndes szigetén van. Legyenek kedves, drága és felejthetetlen érzései, amint kedves, drága és felejthetetlen lesz nekünk látogatása. Lelkét lengje körűi a magyar nemzeti történelem sok dicsőséges alakja, akiknek emlékezete e helyhez fűződik, a Lorántfyak, a Rákóczyak szelleme. Főméltóságod lelke egy az ő leikökkel, akikkel vér szerint is rokon, akiknek áldó tekintete e percben megnyugszik Főméltóságodon. Diákjaink közül lássa meg lelki szemeivel Főméltóságodban a fiu édes szüleit: atyját és nagyatyját, a mi hajdani diákjainkat s a kollégium egészével fogadja az ő üdvözletüket; a kollégiumét az államfönség köztünk megjelent képviselője: a Főméltóságu Kormányzó; az atyákét, az ősökét: a gyermek, a fiu. A kollégium azt mondja: Isten segítsd! Isten áldd meg! az atyák, az ősök: ez az én szereljnes fiam! S amikor a nagy történelem súlya eltölti lelkét s szivére édes emlékek raja száll, a mi hódolatunkat hadd fejezze ki ez az imádságos óhajtás, amelyben olvadjon össze a dicsőséges múlt, keserű jelen és epedve várt jobb jövendő sok ezer érzése: „Üdv nevére! Áldás életére!" Legyen uralkodása olyan, hogy Magyarországon a pokol kapui se vehessenek diadalt!'