Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1917
14 munkájára. Meg kell említenem azt is, hogy a jogakadémiának a háború következtében elnéptelenedett termeit a folyó isk. év II. felében újból benépesítette az a miniszteri rendelet, a mely a katonai szolgálatot teljesítő főiskolai hallgatóknak 12 heti tanulmányi szabadságot engedélyezett. Jogakadémiánkra összesen '25 hallgató iratkozott be e rendelet alapján. Főgimnáziumunk népessége állandó emelkedést mutat. Míg az 1915—16. isk. évben 418, az 1916-17. isk. évben 468 volt a beiratkozott növendékek száma, ez a szám a folyó isk. évben 500-ra emelkedett. A kisgazda közönség a háború következtében kedvezőbb vagyoni helyzetbe jutott s nagyobb számmal küldi középiskolába gyermekeit. Ez a háborúnak egyik örvendetes hatása. A magyar nemzeti politikának főleg a kisgazda közönségre fog kelleni támaszkodnia a jövőben. Ennek a társadalmi osztálynak az anyagi és szellemi erősödése azért fontos nemzeti érdek. Összefüggésben van a létszám-emelkedés a leánytanulók számának állandó növekedésével is. A leányoknak a középiskolába való áramlása önmagában véve örvendetes jelenség, mert a nők magasabb kulturális niveauját eredményezi. Más kérdés, hogy miként fogjuk tudni diplomás nőinknek a társadalomban való elhelyezkedését biztosítani. Főgimnáziumunk tanárai közül ez évben katonai szolgálatot teljesített Nóvák Sándor és Papp Zoltán. 1917. nyarán dr. Végh János is bevonúlt katonánák. Szilágyi Benő viszont, aki háború kezdete óta távol volt, mint katona, 1917. október havában bizonytalan időre felmentetett és tanári működését ismételten megkezdette. Tanáraink munkáját a főgimnáziumban nagyon megnehezítették a katonák részére rendezett különböző tanfolyamok, amelyek nem csak óráik számát szaporították meg, hanem szinte megoldhatatlan feladatot is róttak rájuk. Nem hallgathatjuk el, hogy ezek a pár hetes kurzusok egyáltalában nem alkalmasak arra, hogy a növendékeket a szükséges ismeretek birtokába jutassák, e mellett léhaságot és könnyelműséget terjesztenek, a többi növendékek előtt is megrendítik az oktatás komolyságába vetett hitet s végeredményében az illető tanulóknak sem