Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1914

22 Soltész Ferenc a maga 94 éves korával, a sárospataki főiskola életéből, egy nagy darab történelem, merti életének több mint felét főiskolánk szolgálatában töltötte el, úgy, hogy a reánk maradt jegyzökönyvek erről a legnagyobb elismeréssel emlékeznek meg. Sajátságos, ritka garzon életű férfiú volt, ridegnek látszó külsővel, de bizonyos belső melegséggel azok iránt, akiket becsült, szeretett. Soltész Ferenc főiskolánk nevelt fia volt, ki már ifjú korában átment mindazon kitüntetéseken, melyen főiskolánk legtöbb, kitűnő növendéke át szokott menni> volt könyvtárnok, segédtanár, akkor még tanító és ellenőr (contra scriba) a senior mellett, mind olyan állások, mely csak kitűnő diákok jutalma volt. Ilyen előzmények után lett a főiskola rendes tanára 1849. szeptemberétől s az maradt 25 éven át, főként mint a görög- és latin nyelv és irodalom tanára, a legnagyobb lelkiismeretesség és pontossággal teljesítvén hivatásszerüleg tanári kötelességeit. Nemcsak mint tanár, de mint tankönyvíró, korának tanférfiai között az elsők, között állt, a görög-magyar szótár pedig kultur-történelmünkben maradandó emléket biztosított részére. Soltész Ferenc 1874-ben betöltvén tanári munkásságának 25 évét, folytonos gyöngélkedése miatt, a megérdemelt elismerés mellett nyugalomba ment, hogy mint főiskolai ellenőr fáradjon, reá nézve elmondhatjuk, a nevelő édes anyáért. Öt évi ellenőri működés után, a Katona Zsigmond megürült helyére, elöljáróságunk a főiskola pénzkezelését bizta reá; e két utóbbi, főiskolait ellenőri és pénztárnoki tisztségében 28 évig szolgálta főiskolánkat, a pénztári kezeléshez megkivántató pontossággal. 1903. január 1-én fáradt szervezettel, két ízben kiérdemelt nyugalomba vonúlt s a hátralevő idejét testvérbátyja családjának környezetében élte le, míg végre folyó évi április 30-án 94 éves korában végleges nyugalomra^ örök pihenésre tért. Főiskolánk a szomorú hir vétele után gyászt öltött, tanári karunk e célra külön tartott ülésében,, kegyeletes érzésekkel áldozott egyik régi, elhúnyt hü munkásának, emlékét jegyzökönyvében megörökítette, a koszo-