Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1914

19 fkítette meg. Tanári karunk mélyen érzi annak a veszte­ségnek a nagyságát, amely főiskolánkat Szivos Mihály elhunytával érte. Szivos Mihály azok közé a főiskolai tanárok közé tartozott, akiket a főiskola önmagának nevelt fel s akik az Alma-mater jóságát egy hosszú, munkás élet minden -buzgalmával igyekeznek meghálálni. Az alatt a 38 év alatt, amit mint tanár a főgimnázium szolgálatában eltöl­tött, egy született paedagogus rátermettségével és egy sze­rető édes atya gyöngédségével és igazságosságával gon­dozta, nevelte és tanította a rábízott ifjúságot. Le tudott szállni a kis gyermek lelki világába, ismerte gondolkozá­sukat s épen ezért egész hosszú tanári működése alatt egyike volt a főiskola legkedveltebb és egyszersmind leg­eredményesebb tanárainak. Huszonhét éven át volt tápintézeti felügyelő s ebben a nagyfontosságú és felelősségteljes állásban is teljes oda­adással szolgálta a főiskola nagy érdekeit. Itt is az a nagy szeretet hatotta át egész működését, amellyel a fő­iskola tanulóifjúsága iránt mindig viseltetett s amely örök emléket biztosít számára öt évtized pataki diákságának a szívében. Tanári érdemein kivül, írói babéraival is hozzájárúlt a főiskola jó hírnevének és tisztességének neveléséhez s mint tankönyvíró is maradandó érdemeket szerzett a köz­oktatás terén. A nyugalom éveit is a sárospataki főiskolának szen­telte s mint töiskolai pénztári ellenőr, a hü fiú igaz ragaszkodásával és szeretetével, sajátszerű, felfogással, egyéniségét jellemző, patriarchalis elvekkel szolgálta tíz éven át ezen a téren is az Alma-matert egészen addig, amig az ö nagy munkaereje is össze nem roppant. Temetése 1914. augusztus hó 7-én d. u. 5 órakor ment végbe, kis városunk osztatlan részvétele mellett a főiskola udvaráról. Nóvák Lajos főiskolai lelkész tartott fölötte, a megboldogúlt egyéniségét, jellemét hiven feltün­tető szép, mesteri gyászbeszédet, a sírnál pedig Ellend •József fögimn. igazgató búcsúzott el töle a főiskola tanári

Next

/
Thumbnails
Contents