Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1914

Kérelem. Tisztelettel és bizalommal kérjük a szülőket, hogy ha lakhelyükön az iskolai év kezdetekor járványos betegség uralkodik: főiskolánknak szánt fiaikat csak abban az esetben hozzák, küldjék be hozzánk, ha ható­sági orvosi bizonyítvánnyal igazolhatják azt, hogy családjukban a legutóbbi 3 hét alatt járványos meg­betegedés nem fordult elő! Ha pedig a községükben tényleg járvány van, akkor a tanuló ruházata s ágyneműi fertőtlenítendők s ennek megtörténtéről hatósági bizo­nyítványt kell a beiratkozáskor felmutatni. Ellenkező esetben csak írásbelileg jelentsék be fiaikat a rendes be­iratkozási idő alatt. Mi így is helyet tartunk fenn számukra s ha a járvány megszűnt a családban: az ezt igazoló hatósági orvosi bizonyítvány alapján még hetek múltán is felvesszük őket növendékeink sorába. Értesítjük továbbá a szülőket, hogy a nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter úr a tüdővész terjedésének megakadályozása céljából rendeletet bocsátott ki, melynek alapján figyelmeztetjük a szülőket, hogy a tüdővész kezdeti szakában levő ta­nulók, az iskolába rendes tanulókúl be nem írhatók s így csak magántanulókúl vehetők fel; sőt mint magán­tanulók is a többi egészséges tanulókkal együtt egy la­kásban nem lakhatnak. A tanulók a beiratkozás előtt, ebből a szempontból is a legszigorúbb orvosi vizsgá­latnak vettetnek alá. Ax igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents