Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1913

19 és főének elmondása után Kinizsi Nagy Sándor kisdobronyi lelkész lépett a szószékre s rövid imádság után megmagyarázta az összejövetel célját, jelentőségét s annyi szeretettel emlékezett meg főiskolánkról s volt tanáraikról, hogy a túlnyomóan egyszerű köznép lelkét is megragadta és könnyekre fakasztotta. A megható templomi ünnepély után a lelkészi lakáson tovább folyt az édes emlékezés és barátkozás. Kívánjuk, hogy az Ur tartsa meg egymásnak azokat, akik egymást igazán szeretik, a hü fiakat az Alma Maternek s az Alma Matert a hü tanítványoknak egymás boldogítására. Volt még egy negyedik találkozó is. 1913. szept. 16-án azok jöttek össze főiskolánk kebelén, akik 1902. illetve 1903-ik évben tettek érettségi vizsgálatot. A költővel szólva „Mint a madár a fészkére, szomjas vándor hűvös érre, mint a gyermek anyaölbe," olyan édes vágyakozással jöttek ők főiskolánk ölére. 1913. szept. hó 17-én főiskolánk imatermében gyülekeztek, Pósa Péter fejezte ki a találkozók háláját és kérését az Örökkévalónak. A szépen elmondott, költői fordulatokban gazdag imádság elmondása után Farkas István miskolci ref. lelkész üdvözölte őszinte szeretettel és meleg érzéssel a főiskolát s annak tanári karát. A lelkes üdvözlésre közigazgató mondott a főiskola s ennek tanári kara nevében őszinte köszönetet, azért a még mindég őszinte szeretetért és melegségért, melyet velünk szemben igaz lelkesedéssel kifejeztek, szálljon vissza az az áldás, jókivánat sokszorosan az Alma Mater hűséges gyermekeire, hogy legyen nekünk örömünk és boldogságunk az ő örömük és boldogságuk. A főiskola gyűjteményének megtekintése után ebédre gyűlt a társaság a főiskolai tápintézet kisebbik termébe, a volt tanárokkal együtt. A fehér asztalnál azután megnyíltak a szívek, élénkebb lett az emlékezet, melyek közelebb hozták az amúgy is egymásért dobogó szíveket s emlékeztek a találkozók, a tanárok a gyorsan rohanó időnek reájuk vonatkozó beszédes jelenségeire. Ez a találkozó is bensőséges és