Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1912

50 feladata a sociális munka terén. 3. dr. Vanísó Gyula: A falusi kis gazda jogvédelméről. 4. Ligárt István: Az állatbiztosító szövetkezetekről. II. Dec. hó 9-én d. u. 3 órakor: 1. Bernát István: Agrárius törekvések. 2. dr. Fáy Gyula miniszteri tanácsos: A földmívesek nyugdíjáról. 3, dr. Szabó Sándor főiskolai rektor, a Sárospataki Szé­chenyi Szövetség tanár-elnöke: Az új adótörvényről. 4. dr. Czettler Jenő: A gazdakörök hivatásáról. A tanfolya­mot Bálint Zoltán, a Sárospataki Széchenyi Szövetség ifjúsági elnöke nyitotta meg, meleg szavakkal üdvözöl­vén a Magyar Gazdaszövetség képviselőit. Az előadások után, melyeken szép számú hallgatóság vett részt, Szőke István főiskolai szenior köszönte meg lelkes beszédben a Gazdaszövetség képviselőinek az ifjúság érdekében ki­fejtett buzgó működését. A szenior köszönő szavaira Bernát István, a Gazdaszövetség igazgatója szép beszéd­ben válaszolt. Az előadók tiszteletére a tanári kar 9-én este a főiskolai tápintézetben társas vacsorát rendezett, melyen számos felköszöntő hangzott el. A „A4agyar Gazdaszövetség" e nap emlékére, tekin­tettel a „Kövy—Okolicsányi" díj pályatételének kiváló közgazdasági és szociálpolitikai fontosságára b azon me­leg fogadtatásra, melyben ez eszmék harcosai itteni fo­gadtatásuk alkalmával részesültek, a fenn nevezett pálya­díjat, melyre a következő pályakérdés volt kitűzve: „Szé­chenyi közgazdasági politikájának hatása és igazolása mai társadalmi és közgazdasági életünk fejlődésében", — kiegészítette 150 koronára s az 54 koronát a Pesti Hazai Első Takarékpénztár útján az akadémiai igazgató címére el is küldötte. Akadémiai székünk a Magyar Gazdaszö­vetségnek köszönetét nyilvánította ifjúságunkkal szemben tanúsított figyelméért, az igazgató pedig hirdetmény útján hozta tudomására az ifjúságnak a pályadíj felemelését. Sajnos, hogy a kitűzött s nehéznek nem mondható pálya­kérdésre pályamunka nem érkezett. Konfirmációi ünnepély. A konfirmációi ünnepély a főiskola imatermében május hó 4-én volt. Konfirmációra álhit 32 főgimn.

Next

/
Thumbnails
Contents