Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1912

108 A danieli irat ismeretes Ítéletével felelünk a merész pályázónak: „Mene, mene, tekel, ufarsin". Megjutalma­zásáról szó sem lehet. Radácsi György. 6. Bírálati előterjesztés a philosophiai pályakérdésre érkezett pályaműről. A folyó iskolai évben a philosophia köréből pálya­kérdésül „A substantia-elmélet fejlődése, alakulása Des­cartes-löl Hume-ig u cimü tétel volt kitűzve, melyre a kellő határidőig 1 pályamű érkezett „Ne akarjuk bizo­nyítani, amit nem lehet bizonyítani. Goethe" jeligével. Sajnos, e pályamunka sem alakilag, sem tartalmilag nem felel meg a pályázat követelményeinek, annak kidolgo­zása sem a dij nagyságával, sem a kérdés fontosságá val nem áll arányban, hanem az minden tekintetben az elsie és, eihamarkodás bélyegét viseli magán. Fcbb hi­bái, a melyek miatt a jutalomra érdemesnek nem tart­ható, a következők: 1. A substantia-fogalom fejlődésének egy igen fon­tos mozzanatát, fejezetét: az occasionálistáknak, illető­leg Geulincxnek és Malebranche-nak ide vonatkozó fel­fogását egy szóval se érinti, bár arra még a Schwegler­féle kisded bölcsészettörténeti compendiumban is ráta­lálhatott, ha annak a XVII—XV1I1. századi philosophiáról szóló részletét figyelmesen elolvassa. 2. A pályamű irója, könnyebb végét fogva a dolog­nak, csak bölcsészettörténeti müvekhez folyamodott tá­jékoztatásért, pedig a tárgy természete is megköveteli, hogy lehetőleg magoknak a tárgyalt philosophusoknak müveit vegye elő és tanulmányozza. A jelen esetben ezt annyival könnyebben megtehette volna, mert a tárgyalt philosophusok nagy részének ide vonatkozó müvei — a „Filozofiai Írók Tárának" kiadásában — magyarul is olvashatók, igy Descartes, Berkeley, Leibniz, Hume mü­vei ; a többiekről viszont, ha egy kissé hajlandó lett volna feladatát komolyan venni s kissé megfáradni, né­met nyelven találhatott bő ismertetéseket. Igy történik

Next

/
Thumbnails
Contents