Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1911

22 A szellemi nyereségek számlájára kell felírnunk tanári karunknak két fontos vállalkozását. Az egyik az, hogy a korábbi évek, közelebbről a Kálvin-jubileumi esztendő szép hagyományait követve, a téli vasárnap-délutánokon egyfelől a müveit közönség, másfelöl az érettebb ifjúság okulására, müvelésére s egyúttal szórakoztatására felolvasási sorozalot indított meg, melyekben egyfelől főiskolánk és városunk múltjának egy-egy nevezetesebb mozzanata, másfelöl a fölmerülő í'ontosabb irodalmi, művészeti, társadalmi, poli­tikai és fizikai kérdések felöl óhajtotta közönségünket könnyed, világos formában tájékoztatni, egyúttal ifjúsá­gunknak is alkalmat adni arra, hogy magokat a dal, zene, szavalati előadásokban gyakorolgassák. Kilenc ilyen előadást tartottunk már november—december s február hóban, de március elején orvosi tilalomra.a föllépett vörheny-járvány miatt abba kellett őket hagynunk. Az előadások jövedel­méből, mint önkéntes adományt, 65 koronát helyeztünk el kamatozásra, hogyha majd Isten segítségével nagyobb összegre növelhetjük, fele részben a főiskola rég elhunyt érdemes tanárai emlékének egy emléktáblával való meg­örökítésére fordítsuk — gondoljunk csak Coméniusra és Kövyre ! — felerészben pedig egy tanulói kirándulási alapot létesítünk belőle. — A másik vállalkozás ifjúságunk két önképzö-köréböl: a M. Irodalmi Önképző társulatból és az Erdélyi Önképzö-körböl indúlt ki s a kegyelet és hála sugallatára a müveit magyar közönség támogatásával arra törekszik, hogy Erdélyi Jánosnak, főiskolánk néhai nagy­hírű tanárának, a költőnek, a bölcsésznek, a műbírálónak — akinek a Néprajzi Társaság május 19-iki vándorgyű­lése igazi apotheosisává vált — 1914. április 14-én bekövetkező százéves születési évfordulójára itt a főiskolai kertben, az ö kortársa és barátja : Tompa Mihály szobrával átellenben, emlekszobrot állítsanak. Főiskolánk minden tényezője a legmelegebb rokonszenvvel fogadta az ifjúság vállalkozásának hírét s hisszük, hogy egy év leforgása alatt a szükséges összeg összegyűlvén, a szobor felállítá­sára a szükséges lépések megtehetők lesznek — s mi két év múlva nemcsak egy művészi emlékkel leszünk gazda­gabbak, hanem a hála és kegyelet szent kötelességét is

Next

/
Thumbnails
Contents