Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1911

18 tegségének lett áldozata. Még az aratási szünidő folyamán vesztettük el a szülei háznál rövid lefolyású ragályos betegség következtében Barcsa Béía IV. oszt. tanulót s mindjárt az iskolai év kezdetén (szept. 15-én) a még otthonról hozott vérmérgezés következtében Somlyódy Elek II. A. oszt. tanúlót, — úgyhogy ez az iskolai év e tekintetben a legszomorúbb éveink közé tartozik. Főiskolánk egész körét mély fájdalommal érintette az a súlyos veszteség, a mely Dókus Gyula világi gondnokunkat érié, midőn január 22-én elszólította mellöle az Űr akarata hűséges élettársát, a szegények és árvák gondviselőjét, hadusfalvi Spillenberg Zsófia urnöt, aki emlékét nemes rendeltetésű alapítványával főiskolánkban is feledhetetlenné tette; hasonlóképen mély fájdalommal állottuk körül Debreczeni Bertalan ny. főiskolai jogigazgató néhai feleségének, szül. Terhes Lilla asszonynak kihűlt hamvait (febr. 29-én). S csak pár napja történt, még fel sem száradtak a könnyek, el sem hervadtak a virágok, a melyeket a Dókus-család másik tiszteletreméltó s főiskolánk szívéhez oly közel álló tagja: üókus Ernő főgondnok ur ugyancsak életének a szenvedések tövisei alatt letörött osztályos társáért, a müveit lelkű, a minden szép iránt fogékony úrnőért: Ragályi Ilonáért hullatott. Az itt maradt, súlyos csapással látogatott családtagok iránt fejezzük ki e helyen is legbensőbb részvétünket, az elköltözőiteknek pedig kívánjunk csöndes pihenést! Mint sötét felhő vonúlt fel főiskolánk látóhatárára a debreceni egyetem felállításának kérdése. Ezt a nagyfontosságú eseményt, amelyet nemzeti szempontból a kultúra terén régóta várt jelentékeny előlépésnek keli tekintenünk s mint ilyet a legmelegebb szívvel üdvözölnünk, — sokan úgy tekintették (s némely egyházi és iskolai lapban nem egy ilyen irányú nyilatkozat hangzott el), mint amely a felekezeti jogakadémiák s közelebbről a sárospataki jogakadémia, talán az összes állami és felekezeti akadémiák megszűnését fogja maga után vonni. Mi nem tartozunk ezen pessimisták közé; nem hisszük, hogy bárkinek a közoktatási kormány vezető férliai és kulturpolitikusaink közül az a szerencsétlen ideája támadjon, hogy a kulturá-