Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1911

16 szi egyh. ker. közgyűlés szintén véglegesítette. Végül pár nappal ezelőtt szerezte meg dr. Buza László jogtanár a politikából a m. tanári habilitatiót s igy a jövő hó 1-töl ö is a rendes tanárok közé lép. Vele immár 6 egyet. m. tanári képesítésű tanára van jogakadémiánknak, a mit, Debrecent kivéve, a felekezeti jogakadémiák közül egy sem képes felmutatni. Végül utolsó változás — a melyről elmondhatjuk Shakespeare-rel: utolsó, de nem a legkisebb — dr. Finkey Ferenc kartársunknak meghívás utján való kinevezte­tése (ápr. 30.) a kolozsvári egyetem perjogi tanszékének nyilv. rendes tanárává. E kinevezés által főiskolánk egyik legkitűnőbb tanárát, jogakadémiánk egyik legerősebb osz­lopát veszíti el, aki széleskörű, nagyértékü tudományos munkásságával az egész országban, sőt annak határain túl is tiszteletet és dicsőséget szerzett nemcsak magának, hanem főiskolánknak is. De ö nemcsak mint tanár és tudós szolgálta főiskolánkat, hanem mint zsinati képvi­selő, egyházkerületi aljegyző, tanügyi bizottsági előadó, dékán és igazgató-tanácsos is gazdag és nagybecsű mun­kásságot fejtett ki ref tanügyünk érdekeinek előmozdítása s közelebbről a jogi oktatás színvonalának emelése körül. Ha mindezen okok miatt, a melyeket megkoronázott fő­iskolánk iránti szerelme és hűsége, kinevezését főisko­lánkra nagy veszteségnek tekintjük s őszinte sajnálattal vesszük tudomásul, másfelöl öröm és büszkeség tölti el mindnyájunk keblét e kinevezésben kartársunk s egész főiskolánk iránt megnyilvánuló kitüntetés láttára. Finkey Ferenc épugy mint 4 évtizeddel ezelőtt Felméry Lajos, a sárospataki főiskola kebelén nőtt nagygyá s magasabb állásba való elvitelük époly fényt vet a nevelő anyára, mint ö reájok. E tudatban s áthatva attól a meggyőző­déstől, hogy ö a távolban is a miénk lesz, hogy szíve a távolban is velünk fog érezni, kívánjuk Isten áldását az új munkamezön kifejtendő munkálkodására! A tanári státusban beállott változásokról szólván, lehetetlen meg nem emlékeznünk arról a fájdalmas vesz­teségről is, mely főiskolánk közvetlen kormányzó testü­letét: igazgató-tanácsát Kérészy Barna tiszanánai lelkész,

Next

/
Thumbnails
Contents