Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1910
240 ség köteles a sárospataki ref. főiskolának 10,000, azaz tizezer forintot o. é. fizetni, mely tőkepénz a főiskolai kormány által alapítvány gyanánt kezeltetvén, a kamatokból 100 frtos ösztöndijakat alkotand s ezen ösztöndijakban sárospataki gimnáziumi és képezdei reform, szegény, de jeles ifjak, a főiskolakormány ítélete szerint részesíttessenek, míg iskolai pályájukat bevégzendik. oly kikötéssel azonban, hogy az abaúji egyházmegyei kormány által ajánlott benszülött és a főiskolában járó két jeles tanulónak a többiek felett elsősége legyen. Tőke 20.000 kor., kamat 600 kor. 28. Német tábornok-alapítvány. Németh István tábornok 1846- március 19-én Pesten kelt végrendeletében 9. b) pontja szerint hagyott a sárospataki főiskolának 1000 frtot, a 11. pontban pedig eshetőleges örökössé tette a két ev. vallású 8 superintendentiát. Az immár befolyt összegekre nézve a tiszáninneni egyházkerület 1894. tavaszi gyűlése 61. p) a végrendelet értelmében kimondta, hogy azok a sárospataki főiskolában „minden külömbség nélkül a két evangelika vallású szegény, jól tanuló ifjak felsegélyezésére alapitványúl fordíttassanak akképen, hogy a tőke kamatait az illető felekezetekben divatozó szabályok, szerint, a szegény kitűnő tanulók között, amennyire telik, úgy osszák el, hogy egynek-egynek 100 váltó vagy 40 pengő forintnál kevesebb ne jusson." Tőke jelenleg, 4776 kor. 68 fillér. Ösztöndíjúi kiosztandó az igazgató-tanács intézkedése szerint két ifjú közt 84—84 koronájával 168 korona. 29. Szentpétery—Kálniczky-alapítvány. Alapította Szentpétery Sámuel pelsőci lelkész. A tőke 210 korona. Kiosztható kamata 8 kor. 40 fillér. 30. Csorna-alapítvány. Csorna Erzsébet, Kálnásy Ádámné 1787-ben, 1000 v. frtot adott oly célból, hogy annak kamatja mint ösztöndíj a Józsa-Szentimrey-családból valókat illeti. Tőke 840 kor., kamat 33 kor. 60 fill. 31. A M. T. Akadémiai-alapítvány a Kazinczy-alapból a gimnáziumban a magyar nyelv és irodalomban legjobb taru ó részére 5 drb. arany, az akadémiai ifjak részére 10 drb. arany, amelyért pályamű készítendő. 32. Várady Károly-alapítvány. Várady Károly budapesti ügyvéd 1000 frtos alapítványi tőkéjének 3°/ 0-ja ösztöndíj gyanánt évenkint kiosztásra kerülvén, hogy a német nyelv tanulására annál nagyobb körben serkentessenek az ifjak, a 30 forintból 3 ösztön-