Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1909

31 „Nagyméltóságú Gróf! Egyházkerületi Főgondnok Úr! A főiskola fenhatósága nevében őszinte tisztelettel és igaz örömmel köszöntöm Nagyméltóságodat, midőn látogatásával szerencséltetni s a Perényiek és Rákócziak által fundált főiskolának ódon falai közé betérni szíves volt. Nem idegenbe s nem idegenként jött. mert nemcsak saját egyházkerületében, de az egész protestáns egyházban a kulturának Nagyméltóságod régi bajnokaa. E főiskola pedig

1 az ország váraként több mint negyedfélszázad óta áll ennek szolgálatában és hűséggel küzd, mert úgy érezzük, hogy nemzeti fejlődésünk és fenmaradásunknak nemzeti kultura képezi az alapját. (Úgy van !) Azért mondottam, hogy nem idegenbe és nem idegenként, hanem mint primus inter pares munkatársunk jött és az Alma Mater testvéri szeretettel üdvözli. Nagy munkásságára dicsérő szavakat nem akarok mondani; jól tudom, hogy Nagyméltóságodnak arra szüksége nincs. Köztudomású tények és alkotások bizonyítása pedig nem szokásom. Egyszerű, de őszinte beszédemmel üdvözölni kívántam Nagyméltóságodat és tolmácsolni azt az óhajtásunkat, hogy kifejtett, hiszem és remélem, hogy a közel jövőben még nagyobb munkakörben kifejtendő munkásságáért vegye el az igaz ember legszebb jutalmát, a siker koronáját. Isten hozta, Isten éltesse Nagyméltóságodat! (Éljenzés és taps./'' A gróf már éppen felelni akart, midőn a főiskolai közigazgató, mint a főiskola és a tanári kar képviselője fogott szóba, mondván a következőket: Nagyméltóságú Gróf! Kegyelmes Uram ! A sárospataki református főiskola s különösen ennek tanári kara nevében őszinte, mély tisztelettel és hittestvéri szeretettel üdvözlöm Nagyméltóságodat e ránk nézve nemcsak megtisztelő, hanem történelmi nevezetességű pillanatban, midőn minket önként eredő elhatározásából nagybecsű látogatásával szerencséltetni, sőt kitüntetni méltóztatik. Magas ömlengések, súlyos gondolatok tolmácsa lehetnék, ha azokat, amik szívünket áthatják s agyunkat foglalkoztatják, szárnyas szavakba foglalnám. Ömlengéseimet, gondolataimat éppúgy irányíthatnák Nagyméltóságodnak még ellenfelei által is készséggel elösmert férfias erényei, mint közéletünk ezerágú műhelyeiben bőven, sikeresen, mindig a közjó emeléseért ömlő verítékei és a szavaimat csattanósan végezhetném, e felkiáltással: ím, az igaz ember, ime, az igaz hazafi!