Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1909

32 De tudom én, hogy Xagyméltóságodat nem ünnepeltetési vágy, hanem kötelességérzet, munkás jóakarat vezérelte ide: tudom, hogy a közvetlen szemlélet, a beható áttekintés, amelyet itt szerez, az sem önmagáért, hanem miérettünk és a magyar iskolai kulturáért érdekli Nagyméltóságodat; érdekli, mint egyházkerületi és főiskolai főgondnokot, érdekli mint vezető államférfiút, aki előtt semmi som jelentéktelen, ha nemzeti életünkkel, ennek biztosításával, ennek előbbrevitelével áll összefüggésben. És, — hogy egyet mondjak még, — érdekli, mint jó keresztyént, mint nomesszívű emberbarátot, aki mások balsorsa elől el nem zárkózik, aki annak okait és tényezőit nem kivánosiságból, hanem azért deríti ki, hogy annál találóbban, annál sikeresebben nyújthasson segítséget. . . Nagyméltóságú Grófi Kegyelmességed ösmeri főiskolánk hosszú, változatos történetét, múltját és jelenét; jól tudja, hogy a Perényiok, Rákócziak, Vayak és a többi neves nagyok és a még több névtelen kicsinyek e főiskolája, — vagy amiként régebben nevezték s bárcsak ma is úgy neveznék! — a helvéthitvallásúak sárospataki főiskolája azért létesült, hogy a vallásnak, tudománynak, a jó erkölcsöknek, a magyar nemzet e legéletbevágóbb érdekeinek legyen főfő ápolója, legyen a magyarság agykomplekszusának jól működő tömbje, vérkeringésének egyik ütőere, szóval: a magj^ar géniusznak mindig izzó góca .... Megfelelt-e mindig és miként telelt meg rendeltetésének ? Időnként minő volt a szervezete, a tanrendszere, minő a testületi joga, kiváltsága, önállósága, függetlensége, mi a viszonya az egyházzal, a hazával, a társadalommal? Kik voltak a szellemi irányítói, kezdve Balsaráti Vitus Jánoson, folytatva Coménius Amos Jánoson és végezve Erdélyi Jánoson ? Mindezeket elmondja a történelem és amit mond, annak lényege az, hogy itt minden munka, mindenik alkotás, valamennyi intézmény, a nyeremény, a veszteség, a dicsőség, a szenvedés, még a rom is az eléje tűzött nagy eszmények szolgálatáról beszél. És nekünk, az utódoknak feladatunk ma is csak az, hogy ezt a beszédet értsük, lelkes szavakba, élő tettekbe foglaljuk és a mai idők követelményeivel párosítva oltsuk be a formáló kezeinkre bízott fogékony muzsaseregbe. Ez a kötelességünk s ha kell, dicsekedésünk is. Azaz, ha már dicsekednünk is kell, megsem ez, hanem az, hogy a szegények iskolájának hívnak bennünket. Áldott legyen a Lorántfy Zsuzsánnák, a pálóci Horváthok, a Mudrány Andrások nagy szíve, hogy annak hivathatunk ! . . . Nagyméltóságú Gróf! Kegyelmes Uram ! E puritán falak között, a nagy városok fényétől, a nagy világ erkölcseitől mentes szigeten nincs semmi drágaság, nincs semmi ékesség, csak egy, az, hogy nem-