Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1909

159 4. Javító-, pótló- és magánvizsgálatok. A) Az érettségi vizsgálatokat illetőleg. A javító és pótló érettségi vizsgálat ez évben a miskolci ref. főgimnáziumban fog megtartatni. A javító vagy pótló érettségi vizsgát tevők folyamodványaikat, az előbbiek érettségi bizonyítvánnyal, az utóbbiak az I—VIII. osztály bizonyítványával és keresztlevéllel fölszerelve aug. 25-ig tartoznak beadni a miskolci ref. főgimnázium igazgatójához. Az egész vizsgálat díja 23 kor., amely összegben benne van a bizo­nyítvány és a bélyeg díja is. A javító vizsgálat dija 6 kor. E díjak a folyamodványhoz csatolandók. B) Az egyes osztályok tanulóit illetőleg. A gimnázium I—VIII- osztályaiban a javító . pótló-és magán­vizsgálatok a következőleg tartatnak: 1. csütörtökön, szept. 1-én a VIII., VII., VI., V. osztályé; pénteken, szept. 2-án a IV., III., II., I. osztályoké. 2. magán tanulók írásbeli dolgozatot, a szóbeli vizsgálatu­kat megelőző délelőtt vagy délután készítenek. Figyelmeztetjük a magán tanulókat arra, hogy nyelvtani, rajz, mértani és számtani dolgozataikat egész évről a vizsgálat előtt legalább két héttel előre adják be. Azon tanulók, akik csak egy tantárgyból kaptak elégtelen tanjegyet, javitó-vizsgálatot tehetnek ; azok pedig, akik két tan­tárgyból kaptak elégtelent, a főiskolai igazgató-tanács elnökségéhez folyamodjanak engedélyért. Szükséges azonban, hogy az igazgató­tanácshoz címzendő és kellőleg indokolt kérvényöket legkésőbb augusztus 15-ig adják be a gimnázium igazgatóságához. Minden javításra jelentkező tanuló a filologíai muzeum részére 4 koronát fizet a fögimn. igazgatónál. Az a tanuló, aki a pótló- vagy javító­vizsgálatról a kitűzött időben alapos ok nélkül elmarad, a meg­vizsgáltatáshoz való jogát elveszti s visszalépettnek tekintetik. Az a tanuló, aki az iskolai óv végén tartott vizsgálatról betegségen vagy más súlyos elháríthatatlan akadályokon kivűl, bármely ok vagy ürügy miatt elmaradt, a szokásos díj letétele mellett magán­vizsgát tartozik tenni, ellenkező esetben osztályismétlésre uta­síttatik.

Next

/
Thumbnails
Contents