Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1908
11 irányban és szellemben tanítja, mint azt az országos botrányt okozott „Függeléke" tanúsítja, ez a cselekménye pedig ref. egyházunkkan a vallásos érzületbe és hithüségbe ütközik. De Zoványi ezenfelül az általa viselt tanári állásra méltatlanná is tette magát azáltal, hogy a Kálvin-féle reformáció alapján fennálló főiskola ifjúságát ily hagyományos szellemben nevelni képtelennek mutatkozik, sőt állását többszörösen lealacsonyította az ellene alkalmazott fegyelmi büntetések által, a melyek miatt kétségessé tette a tanári minősítésre törvény szerint megkívántató feddhetetlenséget is." Az egyházkerület az igazgatótanács vádinditványát. melyet az abauj és ungi e. megyék hasonló indítványai is nyomatékosan támogattak, magáévá tette, határozati erőre emelte s Zoványi ellen a fegyelmi eljárást elrendelte ; az egyházkerületi bíróság pedig 1908. szept. 22-én tartott ülésében őt tanári állásától, javadalmának teljes élvezetében való meghagyása és helyettesítésének elrendelése mellett, felfüggesztette. A felfüggesztés szeptember 24-ikén megtörtént ; a helyettesítésre nézve pedig az algondnokság, az Akadémiai Szék javaslata alapján akként intézkedett, hogy a ker. egyháztörténelmet Nagy Béla, r. tanár heti 4, a magyar protestantizmus történetét Kóréh Béla s tanár heti 3 órán adja elő, a theologiai encyklopaediát pedig Nóvák Lajos, de az utóbbit csak a második félévben. Ez a helyettesítés 2520 koronájába került a főiskolának. A felfüggesztés hire mélyen felkavarta a közvélemény tavát; hullámgyürüi még a külföldre is átcsaptak. A mesterségesen is szított közvélemény nagyobb része ugy benn, mint künn a Wahrmund-eset analógiáját látta a Zoványi esetben, protestáns kiadásban. A pozsonyi theol. akadémia tanári kara fogadatlan prókátorává és hívatlan birájává lett az ügynek és dörgedelmesen megleckéztette a patakiakat a prot. gondolatszabadságon ejtett sérelmekért. Néhány egyházi, de különösen világi sajtóorgánum kéjes kedvteléssel dobálta és lövöldözte a főiskolát, az egyházkerületet, a kálvánista egyházat s a főiskola tisztes fejét az arculütés után ellepték a vád, a kárhoztatás, a gyűlölet mérges kígyói. A közvélemény másik, kisebb része elégtelennek vagy tehetetlennek bizonyult e kigyók eltaposására vagy elriasztására, a minek oka kétségtelenül az volt, hogy Zoványi történelmi álláspontjának és felfogásának tudományos megcáfolására vagy senki sem, vagy már elkésetten vállalkozott. Pedig ez idejében és sikeresen